A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
81 plébános 1524-ben és berethalini Wol Péter nagyszebeni plébános 1533-ban egy- bázjogi doktora.82) A XVI. század elején ezeken kívül — mint látni fogjuk — már nagyon tekintélyes az egyetemeken járt papok száma. A kor műveltségéről írt általános és részleges munkák valamennyien megemlékeznek a gyulafehérvári úgynevezett humanista körről, amelynek kialakulását részint Geréb László, részint pedig Várdai Ferenc püspökök személyével és működésével hozzák összefüggésbe. A gyulafehérvári humanistákról szóló adataink egyre gyarapodnak és tekintettel arra, hogy róluk összefoglaló képünk még nincs, szükségesnek látszik, hogy velük működésük helyén közelebbről ismerkedjünk meg. Kétségtelen, hogy Erdélynek a humanizmusba való belekapcsolódása Mátyás király unokatestvérének Geréb Lászlónak83) nevéhez fűződik, aki 1476-ban lett erdélyi püspök és csak 1501-ben került a kalocsai érseki székbe. Geréb Ferrarában tanult, előbb budai prépost, alkancellár lett és Bonfini dicséri nem közönséges tudását és ékesszólását. Már Geréb László is érdeklődött az erdélyi rómaikori feliratos kövek iránt és eme érdeklődését átvitte titkárára Megyericsei84) Jánosra, Janus Pannonius rokonára, a »pieridák harmadik dicsőségére«. János a kőrösmegyei Megyricséből származott. Születési éve 1470. és már 1496-ból van adatunk, amely őt magisternek és gyulafehérvári kanonoknak mondja. 1497-ben lett püspöki titkár, 1511-ben pedig mint királyi titkárral találkozunk vele, aki Ulászló királytól útlevelet kap, hogy Loretoba zarándokolhasson. Fiatalon, már 1517-ben meghalt, de ennek ellenére Megyericseiben a dáciai epigráfia tulajdonképeni megalapítóját és a római feliratok szorgalmas gyűjtőjét tiszteljük. Jelentősségét Mommsen is méltatta és mivel Erdélyben működött, tévesen erdélyi szásznak tette meg nyilván Taurinus Stauromachia-jának egy jegyzete alapján, amely Megyericseit Mezerzius néven magasztalja. A Hunyadi—Vitéz—Garázda rokonsághoz tartozó jeles magyar humanista működése szorosan összefügg azzal a nagy érdeklődéssel, melyet Mátyás udvarában a feliratok iránt tanúsítottak. Erdélyből is kerültek feliratos kövek a királyi udvarba és tudjuk, hogy azokat Bonfini is felhasználta. Megyericsei már legalább 1495 óta foglalkozott feliratok gyűjtésével. Bejárta Hunyad és Alsófejér megye területét, Tordát, Kolozsvárt, Gyulafehérvárt és környékét. Ő volt az első, aki az ókori Sarmizegethusa (Várhely) helyét meghatározta. Sírfeliratát, amely költői mivoltáról tanúskodik, Szamosközi István másolta le a gyulafehérvári székesegyház padlózatába illesztett fekete márványlapról, amelyet a felirat szerint Megyericsei még életében készített magának. A Megyericseiről fennmaradt életrajzi adatok azt mutatják, hogy kevés időt tölthetett a káptalan székhelyén. Tudjuk, hogy 1501 nyarán elkísérte Geréb Lászlót kalocsai érseki székhelyére. A királyi udvarban betöltött titkári állása valamint külföldi utazásai is arra engednek következtetni, hogy nem fűzte szoros kapocs sem kanonoki stallumához, sem Gyulafehérvárhoz. Az erdélyi humanizmus másik ismert alakjáról az olmützi származású Taurinus (Stieröchsel) Istvánról85) is ugyanezt állapíthatjuk meg. Taurinus Olmützi Ágoston budai cseh alkancellárnak rokona és pártfogolja; valószínűleg az ő és Thurzó Szaniszló pártfogásával került Magyarországra. Legnevezetesebb alkotása a »Stauromachia id est cruciatorum servile bellum« című éposza, amely év nélkül, valószínűleg 1519-ben jelent meg Bécsben, Singreniusnál Brandenburgi Györgynek ajánlva. A mű keletkezésének történetét ajánló soraiban tárja elénk. E szerint a mű megírására Thurzó János boroszlói püspök szólította fel, amikor Taurinus 1515-ben az őrgróffal együtt Thurzó vendége volt. Bakócz kívánságára hamarosan Esztergomba ment és ott kezdte meg a mű írását, de közben Várdai 6
