A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
47 szabadság megzavarása. Világos, hogy itt ismét a régi görög-római műveltség eszményképe érvényesül, de annak különleges formáját és tartalmát Erasmusnál a puszta szó nem fejezheti ki. Erasmusnak elsősorban két ellenvetés ellen kellett a küzdelmet fölvennie. Először, hogy az az eszme, amit ő képvisel, világias, pogány és új. Másodszor, hogy vájjon hiszi-e, hogy a »studia humanitatis« (vagyis az a litterae, amitő jónak nevez), egyedül alkalmas arra, hogy jó embereket alakítson és nem a »sacrae litterae«-e — ezt kérdezik tőle. Erasmus válasza az ellenvetésekre : »nos vetera instauramus, nova non prodimus,« mi a régit állítjuk helyre és újat nem hirdetünk. Viszont másoknak azt válaszolja, hogy minden igyekezetével a »humanae litterae«- nek a »sacrae litterae«-vel való összeegyeztetésére törekszik és hogy ez a törekvése sikerrel jár, barátai örömmel elismerik. Az a kultúra, amit Erasmus a humanitás szóval jelöl meg, a görög-római ókor tulajdona. Ezenkívül szerinte nincs más és a későbbi kultúrák is ezen alapulnak. Ebből a humanitásból eredő tudás jó, nem csak azért, mert a tudás önmagában véve is bizonyos jó, de akkor is, ha azt a keresztény igazsággal hasonlítjuk össze. Ez a »summa eruditio«, ez a legmagasabb műveltség a szükséges alapja a legjobb vallásnak is. Az evangélium ugyan a legteljesebb isteni kinyilatkozatatás, de egyúttal az antik humanitásnak megkoronázása. Az első keresztények irodalma az antik formák teljes fényét és műveltségét (eloquentia és doctrina), tehát éppen a humanitást vette fel magába és ezzel új jelentőséget nyert. Felvette elsősorban a Szentírás, amely mint antik szöveg előképe és kiindulópontja egyszersmind az egész elkövetkezendő kultúrának. Ezen az archetípuson állottak a görög és latin szentatyák (Origenes, Szt. Jeromos) és magyarázó-oktató írásaikban ezt a kultúrát mint »philosophia Christi«-t terjesztették. Ebből a körből különösen Szent Jeromos tűnik ki, mint a legműveltebb, legékesszólóbb, legerkölcsösebb. De az Ür templomát megszentségtelenítették, mondja Erasmus. Alapja, melyen az egész épület állott, szertehullott. Az »inscitia« és barbaries«, a tudatlanság és barbárság végezték el ezt a rombolást. »Neglectu linguarum ac bonarum litterarum .. . videmur hue prolapsi«, a nyelv és a bonae litterae elhanyagolásával süllyedtünk ennyire. A nyelv ismeretlensége kioltott minden műveltséget. »Adest ubique Nemesis illa, contempti sermonis ultrix.« Mindenütt megjelent a Nemezis, mint a megvetett nyelv megboszulója. A kuszáit tudományosság, a »perturbata doctrina« zavarta fel a forrás tisztaságát; a hagyományok azok, amelyek jogtalanul közéjük ékelődtek és ezek zárják el a kilátást az őskép elől. Szemben a történelem eddigi alakulásával, a jelen pillanat a régiek helyreállítását kívánja. Ha a kultúra süllyedése végső okként a nyelv elfajulásában keresendő, vissza kell helyezni és tanítani a nyelvet eredeti tisztaságában, vissza kell térni a Szentíráshoz és a régi egyházatyákhoz: »excitare linguas et bonas litteras.« A nyelv és az irodalom felkarolása az első feladat, amelyet Erasmus maga elé állít és sok későbbi leveléből már a sikernek büszke öntudata beszél. Csak nyelvismerettel lehet a forrásokhoz jutni és az ősképet eredeti tisztaságában megismerni. A második feladat tehát: »revocare ad fontes divinae Scripturae«, az emberiséget visszavezetni a Szentírás forrásaihoz és a régi egyháztanítók írásaihoz. A forrásokhoz való fölemelkedés és azoknak megtisztítása a klasszikus szövegek újra való kiadását jelentette. Elsősorban a Szentírásnak, nevezetesen az Üjtestamentumnak görög ősalakjában való kiadását és az egyházatyák munkáinak, főként Szent Jeromoséinak kinyomtatását. A kötetek lassankint hegyekké nőttek ; a szentatyákhoz a klasszikus ókor szerzői, különösen pedig Cicero filozófiai írásai csat
