A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939

Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához

45

Pelei Tamás személyének és közléseinek megismeréséhez az erasmusi humanizmus tartalmi jelentőségének, az Adagia létrejöttének és hatásainak, az Erasmus- hívők magyar táborának, a budai királyi kancellária műveltségformáló országos jelentőségének és végül a gyulafehérvári humanizmus szellemi arculatának felvázolása szolgálhat hátterül.

I, Erasmus és a humanizmus.

Úgy tűnik fel, mintha a humanizmus korszaka mindinkább közeledne hozzánk. Bár minden alkalommal, amikor kísérlet történt, hogy határvonalat vonjanak a középkor és a reneszánsz között, ez a határvonal mindig hátrább vonult. Ä két korszak elválasztása mindig bizonytalan eredményekre vezetett, ügy- annyira, hogy bár a különbséget érezzük, azt maradék nélkül nem tudjuk kifejezni. Mint ahogyan Huizinga mondja : a különbséget lényegesnek érezzük, de nem tudjuk szavakban és képekben meghatározni.5) Mert oly eszmékről és formákról, amelyeket a reneszánsz jellemzésére szoktunk felhozni, kiderült, hogy már a XIII. században is megvoltak. Másrészt kétségtelen, hogy a reneszánsz tele van olyan elemekkel, amelyek a középkori szellem virágkorát jellemzik. A humanizmus szellemi tartalmának megismerése azonban mindezek ellenére mindjobban közelebb hozza számunkra a korszak lényeges alkotóelemeit. Ma már tudjuk, hogy a humanista szellem még a középkori gondolat és kifejezés régi formáit ápolta, amikor már az antik bölcseség és szépségideál felé törekedett. Ez a klasszicizmus nem alakult ki hirtelen revelációként; kezdetben csak forma volt régi tartalommal és csak később lett ihlet. De a középkor jellegzetes gondolkodásmódja még sokáig élt és csak lassan adott helyet a humanista eszmevilágnak.

Ebben a korszakban a történelem színpadán annyi sok eredeti egyéniség mozgott, mint sem előtte, sem utána. Ezeknek a vallási, politikai, tudományos és művészeti téren egyaránt feltűnő egyéniségeknek szellemi eredetisége adja meg a reneszánsz tartalmi jelentőségét. Legtöbbjüket a tudomány már lemérte és kijelölte helyüket az emberi szellem birodalmában. De éppen ebben a korban van helye oly egyéniségeknek is, akiket a történetírás megérteni nem tudott, akiknek jelentőségét nem lehet beállítani sem koruk, sem a későbbi köztudat közösségébe. Ilyen egyéniség volt Erasmus Roterdamus, akinek élete és szelleme mintegy a két korszak mesgyéjén sajátos és szinte egyedülálló halmaza mindannak, amit emberi szempontból jónak és rossznak, bölcseségnek és balgaságnak, szépnek és visszatetszőnek nevezünk. Bár úgylátszik, hogy Erasmus műveiből alig maradt valami kézzelfogható, amibe a köztudat kapaszkodhatnék, ami alkalmas volna arra, hogy emlékét történeti elevenséggel megtarthassa és továbbadhassa, mégis ő az, akiben a humanizmus eszmei jelentősége valósággal testet ölt.6) Bármily távol álljunk is már a humanizmus korszakjelentő és elhatároló jelentésétől, szellemi tartalmának örök aktualitása és ezzel Erasmus jelentősége minden időben kétségtelen.

A humanizmus elsősorban tudománytörténeti műszó, de ezentúl mint lehetséges történeti életforma is egyike leglényegesebb fogalmainknak. Ami a fogalom jelentéstörténetét illeti, az újabb kutatások rámutatnak arra, hogy a humanizmus semmiféle filozófiai rendszerhez nincs kötve, mint ahogy nem származik semmiféle filozófiai iskolából. A szabad görög-római szellem párosodásából sarjadván csodálatos rugalmasságot mutat és bárhol merül fel az ókorban, mindig megmarad a tiszta emberi műveltség, a »studia humanitatis« alapgondolatánál. Ennek