A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Sárváry Dezső : Francia útleírások Budáról és Pestről (1838-1884)
167 viselő — hogy az alkotmány tiltja nyelvünk használatát, habozás nélkül mondanám : Inkább az alkotmány pusztuljon, mint nemzetiségünk!« Jött azután Széchenyi, aki a következő kijelentéssel csatlakozott az ellenzék véleményéhez : »íme egy vakmerő ötlet, mely engem zavarba ejt! Megadom magamat végre és a közügyekben összefogok azokkal, kiket tizenöt esztendő óta hazám rágalmazóinak nevezek! Igen, Magyarország nem kormányozható az eddig követett módszerek szerint. . . íme, tízmillió ember, ki követeli a jogot, hogy saját nyelvén fejezhesse ki magát, hogy a törvényeket mindenki számára érthetően alkossák meg és ne szibillai orákolum módjára adják vissza, homályos és holt nyelven!...« A szónok beszédét befejezve 150 ezer frankot írt alá egy nemzeti tudós intézet alapítására. A bécsi kormány kénytelen volt hozzájárulni a diéta kívánságához és hozzájárult ehhez I. Ferdinánd osztrák császár — mint magyar király, V. Ferdinánd —• is. Ma a hatóságok ügyirataikat és bírói ítéleteket magyar nyelven teszik közzé ; a katonai vezényszó magyar; a pénzek feliratai is nemzeti nyelven ékeskednek ; végül a császári család hercegei is tanulják ezt a nyelvet, mely azelőtt, mint a lázadóké, üldözött volt.« Ezután Thouvenel néhány gazdasági kérdést érint. Magyarországon a vásárok elmaradott és valóságos középkori állapotban voltak. Azokon a vidékeken — mondja — hol az összeköttetés gyors és az érintkezés könnyű, a vásárok elvesztették fontosságukat. Ma már a vásárokban igen sok kereskedő sem lát egyebet, mint elegendő ellenszolgáltatás nélküli helyváltoztatást. De a szituáció megváltozott. Pest ma már évente négyszer az országos vásárok alkalmával az ország termékeinek valóságos központja lesz és az itt lebonyolított forgalom értékének a végösszege túlhaladja a húszmillió frankot. Néhány év óta új áru jelent meg a pesti vásáron : a belföldi selyem. Az elmúlt században Magyarországnak voltak ugyan selyemgyárai, de a selyméről híres Milánónak az osztrák birodalomba való bekebelezése halálos döfést adott a magyar selyemiparnak. Széchenyi és más mágnások megkísérelték, hogy a nemzeti iparnak ezt az ágát újra életre keltsék. Az eperfát manapság több megyében nagy sikerrel tenyésztik és előre látható, hogy csakhamar több gyár fog vetélkedni a lombardiai gyárakkal. Ezek máris nyugtalankodnak és azt kívánják, hogy a kormányzat vegye védelmébe fenyegetett érdekeiket. Ezalatt azonban a legmagasabb arisztokrácia kölgyei magyar munkások által szőtt ruhaanyaggal, az ország nyers selymével látják el magukat. A természeti kincsekben gazdag Magyarország a saját fogyasztására szükséges iparcikkek legnagyobb részét ma még külföldről hozatja be. Erdélyben Kolozsvár és Brassó az angol és német áruk két nagy bazárja. Néhány fenyődeszkákkal és megmunkált hordófákkal megterhelt hajó egyedül látja el a közvetlen összeköttetést Franciaország és az Adria keleti partjai közt. Boraink és szöveteink viszont csak a külföldi közvetítő kereskedők útján jutnak az országba, ezáltal a mieink jelentékeny haszontól esnek el. Délvidéki gyáraink mégis előnyösen szerezhetne be Magyarországból nyersanyagokat. Ezeket Fiúméból hajón Marseillebe kiildenék és innen cserébe más hajóteherrel Fiume kikötője felé irányítanák vissza ; kívánatos volna, ha a francia kormány ide valóságos konzult nevezne ki, nem pedig egy egyszerű, politikai jelleg nélküli kereskedelmi ügynököt. A törvények ugyan mindig szabnak némi korlátozást a kereskedelem szabadságának, de Ausztria, tisztán államkincstári érdekből, azzal az indokolással, hogy a hazai ipar védelme szükséges, a külföldi konkurrencia ellen (amelyet pedig a modern közgazdászok igen hevesen támadnak) a magyar határon vámsorompót állított fel. Ennek eredménye a legvakmerőbb és legálta
