A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939

Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához

128

készíti elő. A humanizmus keresi a latin nyelvhez vezető legcélszerűbb utat és így fedezi fel a szerény eszközül szolgáló anyanyelvet. Az első lépést ezen az úton még a középkor teszi meg. Elemi fokon bizonytalanul bár, de megengedi, a középfokon elnézi, a felsőfokon tűri, hogy az iskolai tanítás a »lingua vernacula« vagy »laica« segítségéhez folyamodjék. Ezt a lassan kialakuló gyakorlatot az Egyház is szentesíti, amikor megengedi, hogy a pap a nép nyelvén prédikáljon akkor, amikor nem a klerikusokhoz, vagy művelt laikusokhoz, hanem a néphez fordul. Az Egyház eme nyelvi szabadelvűségében az élőnyelv találkozik az élőnyelvvel, a középkori latinság az anyanyelvvel. De emögött csupán a gyakorlati meggondolás és a pedagógiai belátás rejtőzik.

Ennek a századokat átfogó szinten változatlan folyamatnak lecsapódásai vagy kísérőjelenségei a glosszák, a nomenklatúrák, szójegyzékek, kezdetleges szótárak, a »Doctrinale« nemzeti nyelvű értelmezései, ábécék, Cato-fordítások, gyermeki beszélgetések stb.162)

A humanista stilisztika hatása a XVI. századbeli magyar stílusra általában csak a közmondások használatán mutatkozik. A közmondások használata azonban a néphagyományhoz való leszállást jelentette. Kódexirodalmunkban még nemigen találkozunk vele, de azután alig van már író, akinél nem lehetne felfedezni. Bornemissza Pétertől Heltai Gáspárig mind egyek a közmondás és a benne megnyilatkozó régi bölcseség tiszteletében. A közmondások alaki és tartalmi értékét már Petrarca felismerte, de csak Erasmusnál lesz a proverbium, az adagium a csiszolt stílus követelménye. A csak latinul író és gondolkodó Erasmus így természetesen csak a latin stílust és a latin-görög írókból összegyűjtött közmondásokat értette, de közelfekvő gondolat volt, hogy a nemzeti nyelvet művelő humanisták anyanyelvűket is a humanista stíluseszményhez alkalmazzák. Erasmus soha senkit sem bátorított a nemzeti nyelv öncélú művelésére, de utána már hamarosan egyelőre még mint segédeszköz, a nemzeti nyelv is bevonul a humanizmus terjesztésének eszközei közé. Nálunk a magyar nyelv felfedezése Sylvester János érdeme.163)

A magyar irodalom néhány megmaradt szójegyzéke az iskolai és egyházi gyakorlatnak szerény terméke. Ezekhez kapcsolódik most Pelei jegyzeteiben fel-feltűnő magyarnyelvű glosszák sorozata, amelyeknek megszületése szintén annak a folyamatnak kísérő jelensége, amely a magyar nyelvet, mint kisegítőeszközt a humanizmus tartalmának megismerésére használta fel. Ezeknek a magyarnyelvű glosszáknak jegyzékét az előfordulás sorrendjében a következőkben adjuk :

Kézzel labbal (p. 45.)

»Kézzel lábbal ellene lesznec.« Ez a mondat Zvonarics Mihály magyar pos- tilla-jában (Csepreg. 1626—1627) fordul elő.164)

Zaijkó = graculus (p. 47.)

Graculus = Szajkó Molnár Albert Dictionarium Ungarico-latinum-ában (Norinbergae 1604.) fordul elő. Miklósich: Magyar nyelvbéli szláv szók c. cikkében166) szintén úgyanígy említi. A besztercebányai szószedet 1194. szava.167)

Echinus : Ericius : Vernacula lingua dicimus

Zewldizno. (p. 49.)

Hericius = Suldisno a Murmelius-féle 1533-ból származó latin—magyar szójegyzék 513. szava.168)

Ekeuezthew ferencz pijspek (p. 59.)