A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939

Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához

98

A »Foenum esse, Ambrosia alendus«adagiumnál Pelei egy költői megjegyzéssel fejezi ki Erasmus iránti tiszteletét: »Erasmus roterodamus adeo doctus ut ambrosia alendus esse videatur«. (p. 196.)

Ügy látszik, hogy életének bizonyos nehéz óráiban az Erasmus által nyújtott vigasztalás volt az egyedüli menedék, amely megakadályozta őt abban, hogy mindent ott hagyjon. Meggondolásra késztette őt a »Fumum fugiens in ignem incidi« kezdetű adagium. Ehhez a közmondáshoz kapcsolja lelkiállapotát jellemző megjegyzését: »ego Thomas Pelaeus hic Albae multis iniuriis affectus aliisque modis exacerbatus, dudum hinc discessissem nisi haec adagia obtulissent«. (p. 48.)

Erasmus személyére irányuló és munkásságát elismerő szavai azonban többször nem nélkülözik a kritikát sem. Erasmus az Adagiának 1508. évi kiadásában már elég bőven használ görög auktorokat is, anélkül azonban, hogy ezeknek fordítását az eredeti görög szöveghez hozzáfűzné. Mivel a görög nyelv tudása még nem volt annyira elterjedve, hogy a Peleihez hasonló rajogók a görög szövegeket nehézség nélkül olvashatták volna, Pelei nem minden ok nélkül írta egyik glosszájában : »Erasmi vitium quam maximum quod in hoc libro graecas literas nusquam interpretatus est id quod mihi Thomae Peleio graeci ser- monis ignaro admodum displicet«. (p. 49.)

Amikor Erasmus a »risus ionicus, megaricus« és »chius« szólamok eredetét magyarázza, Pelei azt a megjegyzést fűzi hozzá, hogy csodálja, hogy e helyen az »Aiacis risus«eredetét nem tárgyalja. Ami pedig ide tartoznék: »demiror Eras- mum hoc in loco omisisse illud Aiacis risus, quod item proverbio dicitur quod quidem vide fo. 19. (p. 60.)

A »Sine cortice nabis« című adagiumnál, ahol Erasmus Horatius szatíráira hivatkozik, mint főforrásra, Pelei Erasmus egy munkájából a következő szép gondolatot fűzi a közmondáshoz : »Doctor parentum curam imitetur qui primum infantibus cibum praemansum in os inferunt, deinde sat habent in manus dare, mox mansis tűm admonent, postremo etiam domo extrudant, ut suapte indust ria ipsi sibi quaere re consuescant, et quod dici sólet nare sine cortice, haec Erasmus«.

(p. 88.)

A »Herculei labores« című mintegy hat oldalt betöltő adagiumnál Pelei nem mulasztja el, hogy Erasmusnak az Adagia-ban végzett munkáját Herakles munkájával hasonlítsa összes : Erasmi labor in hoc opere«. (p. 189.) Mivel azonban ennek az adagiumnak szövegében is találhatók magyarázat nélkül maradt görög kifejezések, ismét visszatér a már egy alkalommal Erasmus módszere ellen emelt kifogásaira. »Erasmus noster, linguae latinae parens, in hoc culpandus esse videtur quod graecas literas in hoc libro aut nusquam aut rarenter Latiné expresserit, id quod nobis graeci sermonis ignaris non potest non molestum esse, et praesertim mihi Thomae Peleo sciolo. Quippe qui humili loco natus a puero praeceptorem nullum unquam in re literaria habuerim« (p. 189.). Ugyancsak ebben az adagiuinban tér ki Erasmus a »Bibliotheca Aldina« jelentőségének ismertetésére, amely különösen a görög szerzők műveinek kiadásában szerzett kiváló érdemeket úgy, hogy ebből a forrásból az egész világ táplálkozik. Erasmusnak ehhez a megjegyzéséhez Pelei a következő szavakat fűzi: »libri huius absolutio ab Erasmo«. Az adagium végén még hozzá teszi a következő megjegyzést: »Erasmus ad communem natus utilitatem.« (p. 190.49b.)