A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1937
Egy népkönyvtár nevelő munkássága nőolvasói körében
135 A népkönyvtár célja azonban a kultúrszínvonal emelése és ezt a felár datot igyekszik mindjobban megoldani. Hogy munkánkat megvilágítsuk, nagy vonásokban jellemezzük kategóriák szerint olvasóinkat. Legnagyobb számban szerepel könyvtárunk tagjai között a diákság. Leghálásabb olvasóink közé tartoznak, de a legtöbb nehézséget okozzák könyvkéréseikkel a könyvtárosnak. Az irányító és visszatartó könyvtárosi munka ennél az olvasórétegnél kezdődik. Ez a terület az, ahol a könyvtáros munkája a pedagógus tevékenységével találkozik. Már előre megállapíthatjuk, hogy sokkal könnyebb nevelőmunkát végez a pedagógus az iskolában, mint a könyvtáros könyvei között. Az iskolai tanulmányok során a tanár az ifjú leikéhez közelebb tud férkőzni, mint a könyvtáros, mert hosszú éveken keresztül előtte fejlődik az ifjú s könnyebben megismeri hibáit és erényeit. A könyvtáros nem ismeri az előtte álló ifjút s így megítélését kizárólag a könyvkérő füzetre alapítja. Ha közvetlen megbeszélésekre nincs alkalma, amit a nagyforgalmú könyvkölcsönzéssel és más irányú feladatokkal terhelt könyvtáros a legritkább esetben tehet meg, csak az iskola és a könyvtár együttes munkájával érhet el eredményt ennél az olvasórétegnél. A jó diák, könyvtárunkat elsősorban tanulmányi anyaga megszerzéséért keresi fel. Köztudomású, hogy a Fővárosi Könyvtár népkönyvtári hálózata hatalmas könyvanyaggal szolgálja a diákság igényeit. A népkönyvtárban az ifjú új világba lép, s érzi, hogy a könyvekből feléáramló szellemi erők az iskola keretein túl, új irányba fordíthatják fogékony lelkét. Fiatalos lendülettel, emésztő kíváncsisággal és folyton ismétlődő kéréssel fordul az újat, többet, az ismeretlen megismerését ígérő könyvcímek felé. Könyvtárunk féltő gonddal szabályozza az ifjúság könyvolvasását. Óvatosan, bizonyos fékezéssel igyekezünk az ifjúság mohó könyvigényléseit kielégíteni. Irányításunkban alapelvünk, hogy először a magyar irodalom klasszikusait adjuk, majd a modern magyar irodalmat, s csak azután a külföld klasszikus és modem irodalmát. Ezt az irányítást tükrözi vissza az életkor szerinti olvasási grafikon (VI. sz.), amelyen a 15—18 évek erősebb megszorítása után a 19—22 évek nagyobb olvasási szabadsága mutatja fenti törekvésünket. Az irányítás következtében fiú és leányolvasóink között nem találunk nagy eltérést. Megállapítottuk, hogy nehezebben szabályozható a 18 éves diáklány, mint a hasonló korú ifjú. Ebben az életkorban a nőolvasók sokkal határozottabbak, fellépésük, kérésük merészebb, az irányítást már minden lehető módon kikerülni igyekeznek. Az iskolai kereteken túleső könyveket is szeretnék elolvasni. A fenti okok miatt minden kérést ügyesen kell fogadnunk, mérlegelnünk, mert rossz olvasó nincs — legfeljebb rossz könyvtáros van —, minden kérést teljesíteni lehet a könyv birodalmában. Az egyetemi hallgató olvasók kategóriájának jellemzésére idézzük Ujváry Lajos: A mai gyermek és a könyv című munkájából (45. lap) az alábbi sorokat, amelyeknek igazságát elfogadhatjuk. »Havonta 7—8, vagy éppen 15, esetleg 25, sőt 30—40 könyvet csak felhabzsolni, de nem megemészteni lehet: a túlságos mohóság okvetlenül felületességre kell, hogy vezessen. ... A nagy láz lecsillapodása a középiskolás diák pályájának végén, az egyetemi hallgatóknak, értesülésünk szerint, nem egyszer könyviszonnyá fajuló közömbössége az irodalom, a tudomány haladása iránt minden valószínűség szerint már ennek a csömörnek következménye.« — Könyvtárosi tapasztalattal is alátámaszthatjuk e sorok igazságát, de hozzá kell fűznünk e megállapításokhoz, hogy a mi diákságunk tanul s így nem egészen a könyviszony az, amit tapasztalunk,
