A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1937
Kempelen Farkas két ismeretlen kéziratkotetea Fővárosi Könyvtárban
120 titkának megfejtését. A »fény századának« ez az univerzális tudásvágya, érdeklődése minden természettudományi részletkérdés és különlegesség iránt voltaképen a fausti ember szellemiségének megnyilvánulása : az a törekvés, hogy a közvetlen fizikai szükségleteken, megszokáson, természeti állapoton túl valami újat, eredetit keressen és találjon. A heroikus-vallásos barokk kultúra tekintély- és hagyomány- tiszteletével szemben valami elementáris reformvágy, kutató szellem, az új találmányok és felfedezések fölötti határtalan öröm jellemzi a XVIII. század filozófusait, természettudósait, politikusait és uralkodóit egyaránt. Hazánkban a fejlődés üteme valamivel lassúbb. Csak a század közepe táján, a külföldet járt főurak, nemesek, katonatisztek, majd a művelt városi polgárság körében támad visszhangja a felvilágosodás racionalista filozófiájának. Nálunk az új kultúra inkább felülről terjedt szét lassan az egész országra. Mária Terézia és II. József felvilágosodott abszolutizmusának filantróp célkitűzése, humanisztikus alapelve a nép anyagi és szellemi fejlődésének biztosítása, a társadalmi osztályok életszínvonalának emelése volt. Ennek érdekében történtek azok a korszerű reformok, melyek széles néprétegek jólétét vonták maguk után : az iskolaügy nagyszabású rendezése, egészségügyi rendszabályok, árvák és szegények gyámolítása, az igazságszolgáltatás reformja, a jobbágyság helyzetének javítása, telepítések stb. Nagy műve keresztülviteléhez Mária Teréziának szüksége volt olyan tanácsadókra, akik át voltak hatva a felvilágosodás emberbaráti tanaitól. Ezt a belső tanácsadói tisztet töltötte be az örökös tartományokban évtizedeken át Kaunitz herceg kancellár, Magyarországon pedig — kisebb méltóságban ugyan, de hasonló befolyással — Kempelen Farkas, aki páratlan feltaláló zsenije mellett a legkiválóbb államférfiak egyike volt. E két rendkívüli tehetség egyesült Kempelen Farkasban, hogy dicsőséget szerezzen a magyar névnek. A továbbiakban nézzük tüneményes pályafutását, majd a Fővárosi Könyvtár birtokában lévő szépirodalmi műveit vizsgáljuk meg. Kempelen Farkas, Kempelen Engelbert kamarai udvari tanácsos, indigenált magyar nemes fia 1734 január 23-án született Pozsonyban. Tanulmányait Győrött és Bécsben végezte. Filozófiát és jogot tanult. A jogi pálya nem elégítette ki becsvágyát, mellette fizikai és matematikai tanulmányokkal is foglalkozott. Szabad idejében a mechanika törvényeit kutatta. Emellett jogi stúdiumait is olyan kitűnő eredménnyel végezte, hogy Mária Terézia törvénykönyvének latinról németre fordításával bízták meg. Feladatát teljes sikerrel hajtotta végre Kempelen, ezért személyesen is bemutatták a királynőnek, aki őt 1755-ben érdemei elismeréseként udvari kamarai fogalmazóvá nevezte ki. »A magyar udvari kamara sokat fog nyerni az ifjú Kempelen úrban« — írja sajátkezűleg a felséges asszony. 1757-ben, mármint udvari kamarai titkár, Bécsben nőül vette Piani Franciskát. Az udvari templomban tartott esküvőn Mária Terézia, a főhercegnők, főhercegek és az udvartartás tagjai is megjelentek, ami nagy megtiszteltetés volt a huszonhároméves fiatalember számára. Első feleségének korai halála után, 1762-ben újból megnűsült, s mindvégig boldog, megelégedett családi életet élt második nejével, Gobelius Anna Máriával. A család Pozsonyban lakott, a Duna-utca egyik kétemeletes házában, melynek második emeletét Kempelen Farkas műhelyei foglalták el. Innen kerültek ki csodálatos találmányai: a sakkgép, a gőzgépek, az írógép, a beszélőgép stb. Házában sűrűn fordultak meg a tudósok s Kempelen szeretetreméltó, elragadóan kedves, jókedélyű úrnak, kiváló társalgónak bizonyult. De igazán jól csak családja és bizalmasai körében érezte magát. Rokonszenves egyénisége, simulékony, megnyerő modora volt az oka nagy tudása és széles látóköre mellett annak, hogy idővel Mária Teréziának is egyik legbefolyásosabb tanácsosává lett.
