A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1936
A Fővárosi Könyvtár 30. évi jelentése az 1936. évről
9 a központi számvevőség közvetlenül ellenőrzi. A jelentés évében a házipénztár 10 ezer pengő könyvbeszerzési és ugyanilyen összegű dologi előleg kezelésére szorítkozott. A házipénztár pénztárosa Bor Dezső segédhivatali igazgató, ki egyúttal a könyvtár irodáját is vezeti. SZEMÉLYZETI ÜGYEK. Personalangelegenheiten. — Staff. A jelentés évében látott napvilágot a szanálás részletekép a főpolgármester úr státusrendezési rendelete, mely a könyvtár tisztviselőstátusát 90 főben állapítja meg, olykép, hogy 1940-ig fokozatosan betöltendő 15 tudományos, 39 középfokú végleges tisztviselői állást, továbbá 3 könyvtári tudományos, 20 középfokú gyakornoki és 13 irodai szakos tisztviselői és gyakornoki állást szervez. A státusrendezés folyományakép az 1936. évben a polgármester úr ezekre az új és részben átszervezett állásokra kinevezte, illetve átminősítette a következő könyvtári tisztviselőket : Főkönyvtárosokká : dr. Kelényi B. Ottót és dr. Witzmann Gyulát. Könyvtárosokká : dr. Könyves Tóth Kálmánt és dr. Szőke Imre Sándort. Segédkönyvtárosokká : dr. ifj. Szász Károlyt és dr. Németh Endrét. Könyvtári főfelügyelővé: dr. Drescher Pált. Könyvtári felügyelőkké : Zajti Ferencet, Leitgib Jánost, dr. Petress Józsefnét és vitéz Sárváry Eleket. Könyvtári főtisztekké : Sárváry Dezsőt, Zsák Wil- friedet, Wesselényi Emilnét, dr. Fort Sándort, Guckler Ottót és Schönviszky Lászlót. Könyvtártisztekké: Grázer Lajost, Kondorosi Sándort, Fekete Andrást, Csöppüs Bélát, Kolozsváry Gézát, Kari Erzsébetet, dr. Gyurkovics Tibornét, Romhányi Károlyt, dr. Hanskarl Erzsébetet, dr Friedrich Sárát, Rózsa Józsefet és Hamvas Bélát. Irodafőtisztté : Sós Józsefet. Irodatisztté : Liffa Lászlót. A státusrendezésnek különösen a könyvtárat érintő része a szanálási törvényben előírt köteles takarékosság elvén épült fel s így természetesen már magukat a főkereteket (magát a normál-létszámot) is szűkre vonta meg. A személyzet elégtelensége legérezhetőbben a nyilvános szolgálatban jelentkezik. Minden nagyobb tisztviselőlétszámmal dolgozó vállalatban, intézetben, üzemben 4—5%-os állandó személyzeti hiánnyal (betegség, szabadság) kell számolni. Ha a személyzet amúgy is kicsiny, — vagy csak épen elegendő —, úgy egy ilyen jelentéktelen százaléknyi kiesés is folytonosan megzavarja az üzem normális menetét. Ennek a tételnek igazságát könyvtárunknak is minduntalan és sajnálatosan kell tapasztalnia. Fokozza a nehézségeket még a könyvtár egyre emelkedő forgalma is. A jelentés évében a polgármester úr gyakornoki, illetve havidíjas minőségben kinevezte Berczell Kornéliát, Kremmer Margitot és dr. Szász Bélát, a könyvtárhoz helyezte Schweriner Gábort és dr. Weissenbach Jankát. Fővárosi szolgálatuk 25 esztendős fordulójába értek ebben az esztendőben Kopcsányi Adél, Sárváry Dezső és Zsák Wilfried könyvtári főtisztek, Farkas Erzsébet főkezelőnő és Madarász Ferenc altiszt. Ez alkalomból bensőséges házi ünnepély keretében üdvözölte a könyvtár igazgatója a jubilánsokat, méltatván a könyvtár felvirágoztatása érdekében kifejtett érdemes munkásságukat. Nyugdíjaztalak : özv. Kaposy Józsefné könyvtári főtiszt, dr. Petress Józsefné könyvtári felügyelő, Sebestyén Sándor ideiglenes hivatalnok és Nádudvari Mihály altiszt. Meghalt Szalay Mátyás könyvkötő, ki 15 éven át dolgozott a könyvtár házikönyvkötészetében. E derék, szorgalmas munkáskollégánkat az egész könyvtár meleg részvéte kísérte örök nyugalmára.