A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1934
Jajczay János : Császári követ fogadása Budán a török idők alatt, a Fővárosi Könyvtár egy vízfestményén
79 hangyára ülve ment volna. Az volt ugyanis a vélemény, hogy amelyik követ a maga határjelzőjétől előbb ér a középre s a másikhoz fordulva, azt mondja : »Béküljünk ki!«, ez a megalázkodás jele és a legyőzöttség nyilvánítása. Ez okból történt, hogy lassan-lassan menve, sokat beszélgettek. Az éles elméjű és Arisztotelész eszű rendező a határjelzőket oly módon helyezte el és állította fel, hogy a középső határjelző egy emelkedettebb halomra volt feltűzve. Azért tűzték azt magasabb helyre, hogy ne legyen észrevehető, hogy a két követ a maga határjelzőjétől a középső határjelzőig mennyit lép. A mi tolmácsaink és öregjeink az ellenség követéhez így szóltak : »A török követ tíz lépést tett, lépjen ön is annyit, mert a pasa már vár rája.« Azok tolmácsai és öregjei pedig a mi pasánk kezét és ruhája szegélyét megcsókolva, mondák : »Szultánom! a mi királyunk követe húsz lépést ment már.« Csak hogy nem lépett ám annyit s a mi embereink az ellenséget a ravaszságon rajtakapva, a pasának szóltak és szemükkel jelet adtak. Szóval : a két követet némi furfanggal egymással összehozták és beszélgetésbe vitték. Az ellenség követe a mi követünk mellét megcsókolta s miután egymás állapotáról kérdezősködtek, az ellenség követe így szólt : »Szultánom! Te bizony- nyára Mekka, Medina és Jeruzsálem padisahjának megbízottja vagy.« A pasa válaszolá : »Igen, az vagyok ; te pedig ugyebár, a német császárnak megbízottja vagy. Padisahunk magas iratában foglalt kikötések szerint a békét elfogadtátok-e?« »Elfogadtuk«, válaszolá ő. A megírt szerződéslevelekre vonatkozó néhány vitatkozó szó után az ellenség követe a mi pasánk mellét újra megcsókolta s a középső határjelzői belül a mi határunkra belépett és a mi oszmánli katonaságunk az ellenség követét átvette s a dunai kapitány gályájára ültették. Nekik is néhány száz hajójuk puskával és ágyúval díszlövöldözést tett a Dunán. Az egri, budai, esztergomi és kanizsai pasák katonái, kik minket kísértek, a mi pasánktól elbúcsúztak és elindultak, hogy az ellenség követét hajón Budára, onnan pedig a portára vigyék. Az ellenség katonasága is ekkor a mi pasánkat a jelzőoszloptól azonnal befelé vezette s a mi katonaságunk fehércsipke gyanánt volt a hitetlen sereg között. Az ellenség hajóinak kapitánya a pasához jővén, így szólt: »Szultánom! Ülj fel a mi hajónkra s kellemesen a Dunán menj.« A pasa válaszolá : »Én a katonaságtól el nem válók, mert mi lóháton szoktunk menni.« A hajócsapat ekkor a mi élelmiszerszállító hajóinkat vontatókötelekkel magához vonta s vidám ágyúzás és puskalövöldözés között a Dunán Komárom felé indultak. Komárom várának parancsnoka, Zsuzse hatezer katonával érkezett oda, hogy a követ pasát és a katonaságot vezesse s a hajókról nagy díszlövöldözés történt. Az ellenség követének kísérésére kirendelt katonaságunk is díszlövéseket tett s a mohammedi gülbenket elkiáltotta, hogy a búcsúzási imádság az égig felharsogott. Midőn a komáromi vár katonasága látta, hogy a mi pasánk katonasága zeneszóval halad, kanóccal egyszerre ötszáz ágyút sütött el s a Duna partján így haladva, Szőny nevű faluhoz értünk.«18)... Mindez a kölcsönös raffinált udvariaskodás, amit ez a keleti nevelésű ember leírt bizonyítja azt, hogy az alakiságon túl az előírt és betartott mozdulatoknak a látszólagos formalitáson kívül a törökök szemében is mély jelentőségük volt. Tudták azt századok óta, hogy mit jelent az ügyes diplomata. Itt van például Herberstein akit még aggkorában sem tudott nélkülözni az osztrák császár. Ezt a megtestesült elegáns megjelenésű urat, aki olaszul, latinul, németül, oroszul,
