A Fővárosi Nyilvános Könyvtár értesítője 1930
1930 / 1-4. szám - A Fővárosi Nyilvános Könyvtár 24. évi jelentése az 1930. évről
Gyűjtemény is gyönyörű, díszes otthont kap és lehetőség nyílik végre arra, hogy ma hozzáférhetetlen, eldugott muzeális anyagát is kiállítsa, már a jelentés évének őszén ki kellett válogatni a vitrinekbe és tárlókba kívánkozó könyveket, valamint a fokozottabb védelmet és gondozást igénylő, zárt szekrényekbe kerülő könyvek sorozatát. Ilymódon a gyűjtemény egész raktárát, mely eddig együtt volt, igen gondosan két részre kellett osztani : 1. az új épületben a nagy könyvraktárba kerülő, kevésbbé használt tömegkönyvekre és 2. a dísztermekbe szánt, kiállításra érdemes, szekrényekben őrzendő, gyakrabban használt, s a tisztviselők kézihasználatára szükséges könyvekre. Ez a munka az év végére teljesen elkészült és a Gyűjtemény elszállításra készen állt. Az év folyamán a Budapesti Gyűjtemény könyvanyagát igen sokan vették igénybe. Különösen nagy volt az érdeklődés műtörténeti problémák iránt. Ezekben szaktudósoknak és újságíróknak egyaránt sok ízben szolgált felvilágosítással a Gyűjtemény. A művészettörténettel foglalkozó egyetemi hallgatók közül is többen találtak a Gyűjteményben máshol fel nem lelhető anyagot. A következő fontosabb kérdésekben folytak kutatások a Budapesti Gyűjtemény helyiségeiben : a fővárosi csatornázás története, a régi budai és pesti zenei élet, a régi fővárosi kalendáriumok irodalma, a Közmunkatanács története, a Tabán irodalma, a fővárosi közlekedésügy története, a főváros műemlékei és a Műemlékek Országos Bizottsága, a pesti címjegyzékek irodalma, a fővárosi színészettörténet emlékei, a régi pesti szakácskönyvek irodalma, a Vár topográfiája, a központi városháza épületének irodalma, a Lipótváros kialakulása, Nagy-Budapest problémái, a pesti kereskedelem a XIX. század első felében stb. A Budapesti Gyűjtemény, a budapesti és történelmi kisnyomtatvány- gyűjtemény, az újságszelvény-, a Szüry- és a könyvritkaságok gyűjteményének múlt esztendei forgalma a következőképen alakult : Olvasótermi használatra kivett kötet ............. 489 H elyben használt kötet ........................................... 4305 Kö lcsönzött kötet...................................................... 554 Üjs ágszelvény ............................................................ 3004 Ö sszesen ......... 8352 E gyűjtemények vezetője Kelényi B. Ottó könyvtáros volt. AZ OSZTÁLYOK ÉVI MUNKÁSSÁGA. Arbeitsleistungen der einzelnen Abteilungen. The work of the different departments. Rendelő osztály. Az 1930. évben 3121 darab könyvrendelést adott le az osztály. Ebből beérkezett 2371 darab, nem érkezett be 652 darab és elfogyott 98 darab. Az 1928—1929. évekből rendelt, de még le nem szállított 593 darab rendelésből az év folymán befutott 40 darab, nem érkezett be 154 darab, elfogyott 399 darab. Kérőlevelet elküldöttünk 342 darabot, köszönőlevelet 566 darabot. Az 1930. év folyamán beérkezett 17.138 darab könyv. Ezt a beérkezett könyvanyagot az osztály feldolgozás előtt a katalógusban, iktatókban 51.414 helyen nézte meg, illetve ellenőrizte. Ebből a könyvanyagból a kereskedőknek a megtekintésre beküldött könyvek közül visszaadtunk 5214 darabot, megtartottunk 11.924 darabot. Ez a szám a következőképen oszlik meg : új vétel 6092 darab, ebből rendelés 2772 darab, megtekintésből megtartott 3320 darab, antikvár vásárlás 1862 darab. A beérkezett összes ajándék 2693 darab, ebből intézetekre, egyesületekre és hatóságokra 1617 darab, magánosokra 1076 darab esik. A régi raktárból, valamint