A Budapesti Városi Könyvtár értesítője 1917
1917 / 1-3. szám - A Városi Nyilvános Könyvtár 10. jelentése, az 1916. évről
28 Kölcsönzés. Könyvtárunk látogatói számának 1916. évi lecsökkent számát igen örvendetesen ellensúlyozza az otthoni olvasásra kiadott könyvek nagy arányban megnövekedett forgalma. Míg 1915-ben 20.695 kötetet adtunk kölcsön, addig 1916-ban 32.081-et, a forgalom tehát 11.386 kötettel emelkedett, ami az előző évi kölcsönzéshez viszonyítva 55 °/o-nyi emelkedésnek felel meg. Könyvtárpolitikánk nagy eredménye tükröződik vissza e számokban, melyek szerint elértük az intenzív, belemélyedő olvasás fokozását. A helybeli olvasás legtöbb esetben alkalmi, megszakított. A könyvtárban többé-kevésbbé zavaró körülmények az otthoni olvasásnál nem fordulnak elő: ennek értéke tehát felette áll a helybeni olvasásnak. Hogy 1916 folyamán a Városi Nyilvános Könyvtár mily bőségesen biztosította olvasói számára ezen értéket, az élénken tűnik ki a kölcsönzés havi átlagának évről-évre való fejlődéséből is. 1914-ben, a könyvtár új helyiségébe való beköltözésekor, kölcsönzésünk havi átlaga 781 kötetet tett ki. 1915-ben ez 1724 kötetre emelkedett s már akkor is oly teljesítményként jelöltük meg, mely tudományos könyvtárnál kielégíti a kívánalmakat. 1916-ban a havi kölcsönzési átlag 2673 kötetet képvisel, mellyel könyvtárunk a vele szemben támasztható igényeket, úgy vélem, a legjobb eredménnyel elégítette ki. Ha kevesebb olvasó látogatta is a központi olvasótermeket, annál több vette igénybe a könyvanyagot otthoni olvasás céljaira. Ha az otthoni olvasásra kiadott kötetekhez (32.081) hozzáadjuk a helybeni olvasásra kiadott köteteket (19.721), úgy a központi olvasóterem összes forgalma 1916-ban 51.802 kötetet tett ki. Viszonyítva az 1915. évi 42.734 kötetnyi összforgalomhoz, az emelkedés 21 *20/o (1915 : 35-8). A kölcsönző forgalom nagy megnövekedése a kölcsönadott könyvanyag ellenőrzésének, visszakérésének súlyos terhével járt. Dacára az intésekkel járó bírságoknak, kölcsönzőink nagy részét kellett figyelmeztetnünk. 1916 folyamán 3037 első, 860 második s 65 harmadik intést küldöttünk szét s 7 pert folytattunk le. Naponta átlagban 11 olvasónkat kell figyelmeztetnünk arra, hogy késedelmével másoktól vonja el a könyvet. A könyvtár könyvanyagának ugyanis van egy leginkább használt része s csak épen ezen könyvanyag gyors forgatása útján érhető el az a kölcsönzési eredmény, melyet produkált. Bármily erővel folytattuk is könyveink bekérését, 1916. évi kölcsönzésünk 482 kötet kölcsönzési hátralékkal zárul. Kölcsönadott könyveinknek ez 1 -5°/o-át, összes forgalmunknak pedig 0'93° o-át teszi ki. itt visszaesésről kell beszámolnunk, amennyiben 1915-ben a hátralék százaléka 0-539, illetve 0-25°/o volt csak, bár a helyzet még mindig nem volt oly rossz, mint 1914-ben, mikor a hátralékok a kölcsönzés 2-2°/o, illetve 0'65%-át tették ki. Ezen visszaesésen 1916 végén erélyes könyvbekéréssel igyekeztünk segíteni, mely azonban csak 1917 folyamán fog végleg lebonyolódni. Az év folyamán 1189 új kölcsönző iratkozott be (1915-ben 930, 1914-ben 877), kik közül 917 férfi (77-l°/o, 1915-ben 87°/o), 258 nő (21-7°/o, 1915-ben 11-8%) és 14 közhivatal (l'18°/o, 1915-ben l-2u/o). A nők arányszámában nyilatkozik meg legélesebben a háború hatása. Az új kölcsönzők foglalkozás szerinti megoszlása a következő: 1916 1915 1914 absz. sz. °/o °/o 0/0 1. Szabad foglalkozású ................... 1 58 133 14-8 19-3 2. Tanszemélyzet.......................... 1 70 14*3 15 7 11-5 3. Köztisztviselő.............................. 2 20 1S-6 17-6 16 4 4. Alsófokú közigazgatási alkalm. 6 0-5 1-3 2-3 5. Önálló iparos és kereskedő . . 14 1-2 1*7 0*6 6. Magánalkalmazott....................... 189 15-9 13-8 16-9 7. Bérmunkás.................................. 17 1*4 — 0-3 8. Főiskolai hallgató....................... 130 10-9 18 6 211 0. Középiskolai tanuló................... 1 70 14-3 10-7 7-8 10. Szakiskolai tanuló ................... 3 0 26 1-3 1-8 11. Háztartásbeli.............................. 1 4 1*2 11 0-6 12. Közhivatal .................................. 14 1-2 1-2 — 13. Egyéb............................................. 21 1-8 2-8 1-5 Katona......................................... 3 3 28 — — Összesen . . . 1.189 100-0 100-0 100-0 1916 folyamán beiratkozott olvasóközönségünk összetételében nagyobb változások észlelhetők. Erősen megcsappant a főiskolai hallgatók száma, amely még a múlt évben is a legnagyobb volt. 1916-ban a köztisztviselők csoportja a legerősebb. E körülmény a katonai szolgálat alól való felmentéssel kapcsolatos, mely leginkább erre a foglalkozási ágra terjed ki. Emelkedett még a magánalkalmazottak, a középiskolai és szakiskolai tanulók száma, viszont csökkenőben van az újonnan beiratkozó tanszemélyzet és szabadfoglalkozásbeliek száma.