A Budapesti Városi Könyvtár értesítője 1915

1915 / 1-2. szám - A Városi Nyilvános Könyvtár 8. jelentése, az 1914. évről

9 A kezelőtiszti állások csak úgy mint a többi könyvtári állás, nőkkel is betölthetők. Az előírt képesítés a következő: 4 polgári vagy középiskolai osztály bizonyítványa és 3 évi könyv­tári szolgálat, vagy az utóbbi helyett 4 évi könyvkereskedői gyakorlat. A Tanács e kategória számára is előírta a könyvtári vizsgát, azonban a szervezési javaslatot tárgyaló albizottság Vázsonyi Vilmos bizottsági tag indítványára a könyvtári vizsgának egyáltalán való eltörlését indítványozta. Alulírottnak rögtön megtett fölterjesztésére úgy a Könyvtári bizottság, mint a Tanács egyhangúlag a vizsga föntartása mellett nyilatkozott, a közgyűlés azonban az albizott­ság javaslatát fogadta el. Föltehető azonban, hogy a felügyelő hatóság korrigálni fogja ezt a határozatot, amely ellentétben áll nemcsak a főváros egyéb szakhivatalainál régóta fennálló rendszerrel, hanem mindazokkal a törekvésekkel is, amelyek ma mindenfelé — külföldön és Magyarországon — úgy az állami mint az önkormányzati tisztviselők színvonalának emelését épen a közigazgatás demokratikus javítása érdekében külön tanfolyamokkal, főiskolákkal és vizsgákkal emelni célozzák. Meg kell még jegyezni, hogy a közgyűlés határozata szerint valamennyi állás nem egyszerre töltetnék be, hanem 3 éven át, 1915-től 1917-ig, 4—4. Sajnos a háború kitörése egyelőre nagyon kérdésessé tette, vájjon a szervezés végrehajtása 1915-ben megkezdhető lesz-e. Egyebekben a hivatalnoki létszámban a jelentés évében más lényeges változás nem történt, mint amit a háború okozott: dr. Braun Róbert könyvtáros, Drescher Pál beosztott számtiszt, Bor Dezső ideiglenes hivatalnok, továbbá Trümmer József gyakornok, Peinits György és Szabó István hivatalszolgák hadbavonultak. Horváth Stefánia könyvtári titkár szolgálati okokból a könyvtártól elhelyeztetett. Új gyakornokokul fölvétettek: Fischer Ferenc, Lefkovits Leo, Németh Margit, Franz József, Frosch Imre, Gábor 'Hugó és Freund Jenő. Megváltak a Könyvtártól a hadbavonult Trümmer Józsefen kívül Gábor, Bubrovszky, Gattaringer és Lefko­vits gyakornokok. Fokozott aggodalommal szemléltük a múlt évben is a női hivatalnokok gyakori beteges­kedését. Azt reméltük volt, hogy a javuló irányzat, amelyet 1913-ban megállapíthattunk, az új, összehasonlíthatlanul egészségesebb helyiségben fokozódni fog. Ezzel szemben épen ellen­kezőleg a betegnapok arányszáma oly magasságot értei, mint a megfigyelés első évében, 1911- ben, amikor ez adatok nyilvánosságra hozatalát főként azzal a célzattal kezdtük meg, hogy a nézetünk szerint elég gyakran csak az önfegyelmezés hiányára visszavezethető mulasztások számát csökkentsük. Míg 1911-ben a női hivatalnokok munkanapjaik 7-8°/o-át, 1912-ben 6.6, 1913-ban 6.0 °/o-át mulasztották betegség miatt, addig 1914-ben ismét 7.6 °/a-ot. Azzal a lehet­séges ellenvetéssel számolva, hogy a női hivatalnokok ily módon pótolják a pihenés lehető­ségeinek azt a különbözetét, amellyel a magasabb rangban levő férfi hivatalnokok hosszabb szabadságaik folytán fölényben vannak, ezúttal összeállítottuk az összes mulasztások adatait, szabadságokat, tanulmányutakat, fegyvergyakorlatot stb. beszámítva; az eredmény itt is az, hogy a női hivatalnokok átlag 38.3 munkanapot mulasztottak, a férfiak ellenben csak 24.0 munkanapot, vagyis a nők még így is 60°/o-kal többet, mint a férfiak. Ép oly kevéssé lehet a nők betegedési arányát talán a fiókokban teljesített nyilvános s főként az esti szolgálat fáradalmásságára visszavezetni, mert véletlenül az átlagon felül mulasztók között egyetlen egy sincs, aki ilyen szolgálatot teljesített volna. S így ezek az adatok alkalmasok arra, hogy aggodalommal töltsenek el és kételyeket támasszanak az irányban, helyes és a nők némely, a könyvtári szolgálat szempontjából kétségtelenül értékes tulajdonsága által eléggé indokolt volt-e az a kezdeményezés, amellyel megtörtük annak idején a főváros végleges közigazgatási személyzetének egyéb kategóriáira egyébként még ma is érvényes elvet, amely a nőket a városi hivatalokból kizárta. A Könyvtár női alkalmazottain múlik ezután, hogy a nők egyen­jogúsításának ezt a vívmányát igazolják.

Next

/
Thumbnails
Contents