A Fővárosi Könyvtár értesítője 1912

1912 / 1. szám - Jelentés a Fővárosi Könyvtár működéséről 1911-ben

Jelentés a Fővárosi Könyvtár működéséről 19íí-ben. Die Stadtbibliothek ím Jahre 1911 — La Bibliothèque municipale en 191L Mult évi jelentésünkben kifejezett azon várakozásunk, hogy a nyilvános könyvtár ügye most majd gyors lépésben megy előre, sajnos, nem vált valóra. A könyvtár ügye sem haladt hamarabb, mint egyéb, sok fórumtól és tényezőtől függő közügyek szoktak. Január lett, mire a nyilvános tervpályázatot a Tanács kihirdette. Májusban döntött csak a zsűri. Júliusi közgyűlés szavazta meg ja költségeket s eltelt az év, anélkül, hogy a kiviteli tervek elkészítésével megbízott építész, Lajta Béla, a terveket benyújtotta volna. Ezt a hosszas átmeneti állapotot természetesen a könyvtár folyó munkái is súlyosan sinylik. Minden terjeszkedési kísérlet, a helyiség lehetetlen állapotának minden javítása abba az ellenvetésbe ütközik, hogy hiszen kár a költségért erre a rövid időre. S az év végén odáig jutottunk, hogy kb. 20 főnyi személyzet kezelt kb. 100.000 kötetnyi könyvállományt és szolgált ki 8000 s néhány száz olvasót olyan helyiségben, amelyet nyolc évvel « ezelőtt 3 hivatalnok, 50.000 kötet és legjobb esetben 1200 olvasó forgalmának lebonyolítására rendeztek be. Hogy ilyen viszonyok között a könyvtár működése minő­ségileg nem emelkedett, bizonyára senki sem róhatja fel. Hogy új szerzeményeink ^jegyzékeit hozó értesítőink későbben jelentek meg mint azelőtt,*hogyjj beszerzéseinknél olvasóinknak sokszor nagyon jogos igényeit nem elégíthettük ki mindig teljesen, hogy a személyzet egyes tagjai a túlzsúfolt, rosszul fűlő és szellőző helyiségekben gyakrabban betegedtek meg s hogy e miatt egyéb munkák is elég gyakran késedelmet szenvedtek: mindezen hibák és hiányok a könyvtár működésében nem akaratunkon és szándékunkon múltak, hanem kizárólag tőlünk független körülményeken. S nem mulaszthatom el, hogy ki ne jelentsem, hogy sokkal nagyobb mérvű lehanyatlást sem akadályozhattunk volna meg, ha a személyzet néhány tagja az átlagos hivatalnoki kötelességteljesítést messze túlhaladó szorgalommal és áldozatkészséggel — egyesek éppen önfeláldozással — nem támogatták volna alulírottat munkájában. Egészen kétségtelen azonban, hogy minél inkább nő a könyvtár, a legjobb szándék és a legerősebb akarat sem elegendő, hogy a város által a könyvtárba fektetett igen jelentékeny anyagi és a bizonyára nem csekélyebb szellemi és erkölcsi tőke fokozódó pusztulását és elértéktelenedését megakassza. PÉNZÜGYEK Semmiképen sem lehetett volna a kedvezőtlen helyi viszonyokkal megküzdeni, ha a Tanács nem gondoskodott volna fokozott bőkezűséggel a könyvtárnak legalább anyagi szükségleteiről. Az előző évvel szemben a könyvtár költségvetése igen jelentékeny emelkedést mutatott s csak ez tette lehetővé, hogy olyan bajokon, amelyeken pénzzel lehet enyhíteni, enyhítsünk is. Pénzügyeink képe a következő volt : 1910. évi zárszámadási eredmény 1911 évi Költségvetés Zárszámadás K f K f K f 1. Személyi kiadások*)**) .... 27.478 13 37.730 40.170 37 2. Segélyek és útiköltségek .... 990 — 1.500 — 1.420 — 3. Dologi kiadások ....................... 4 .419 02 6.000 — 10.292 17 4. Könyvbeszerzés....................... 1 1.478 23 13.000 — 16.388 — 5. Könyvkötés................................... 2.527 52 5.000 — 5.693 04 6. Katalógusok és Értesítő .... 3.103 73 4.000 — 4.255 22 7. Rendkívüli szükséglet............... 3 .013 44 18.000 — 18.142 18 Összesen . . 53.01Q 07 85.230 — 96.360 98 Az 1911. évi zárszámadásban az előző évről átvitt 660 K 10 f hátralék szerepel az 1. cím terhén, viszont az 1912-re átviendő hátralék 7.855 K és 54 f-t tesz ki. A rendkívüli szükségletben nyert fedezetet a Ballagi-könyvtár 15.000 K-nyi, valamint a Dessewffy- könyvtár 6000 K-nyi vételárának első részlete. *) Persönliche Ausgaben; 2. Unterstützungen, Reisekosten; 3. Sachliche Ausgaben; 4. Bücheranschaffung; 5. Buch­einbände; 6. Bulletin; 7. Ausserordentlicher Bedarf. **) t. Dépenses personelles; 2. Bourses de voyage; 3. Dépenses réelles; 4. Achat de livres; 5, Reliures; 6. Catalogues et Bulletin; 7. Crédit extraordinaire. 5 1* 6

Next

/
Thumbnails
Contents