A Fővárosi Könyvtár értesítője 1912
1912 / 5. szám - Lord Rosebery a nyilvános könyvtárakról
LORD ROSEBERY A NYILVÁNOS KÖNYVTÁRAKRÓL Glasgowban, az új Mitchell könyvtár megnyitásánál, lord Rosebery érdekes és nagy feltűnést keltő beszédet mondott. A könyvtár összesen 100.000 £ sterlingbe került ; most 200.000 kötetet tartalmaz, azonban 400.000-re van tervezve. Teljes megszervezésekor ez lesz Skócia legnagyobb (reference) könyvtára. A hivatalos megnyitás úgy történt, hogy lord Roseberynek a könyvtárbizottság nevében átnyújtottak egy aranykulcsot, felkérvén őt, nyissa meg a könyvtárat. Lord Rosebery felnyitotta az ajtót es a könyvtárat hivatalosan megnyitottalak nyilvánította A helyiségek megtekintése után a társaság átvonult a St. Andrew’s Hall-ba, hol Rosebery lord négy-ötezer főnyi hallgatóság előtt a következő beszédet mondotta: Kedves Lord Provostom, Hölgyeim és Uraim! Gyakran jöttem e terembe és léptem e dobogóra kétségbeeséssel lelkemben, (derültség), dé nem emlékszem, hogy valaha is nagyobb bajban lettem volna, mint ma s ezt kizárólag Önnek köszönhetem, lord Provost. Mikor a lord Provost megkért, nyissam meg a Mitchell könyvtárat, könnyű szívvel és postafordultával feleltem, hogy mindig szívesen látom viszont Glasgowt és el vagyok ragadtatva, hogy a Mitchell könyvtárat megnyithatom. Mikor ezt írtam, a következő nagyon tetszetős jelenet állott lelki szemeim előtt: Ott vagyok a Mitchell könyvtár egy messzi helyiségében és elmondom az olvasás áldásairól a megszokott közhelyeket egy kis számú hallgatóság előtt, amely hallgatóság a könyvtár alapítóiból és barátaikból, vagy talán ellenségeikből áll. (Derültség.) Ezekkel azután a nyilvános könyvtárakról szóló tetszetős közhelyekkel eljátszogatok húsz percig, azután pedig, úgy gondoltam, kellemes hangulatban szétoszlunk és elvesszük azt az örömet, melyet a felfrissült elme élvez nyugalmas társalgások után. És ime most itt állok a nagy és visszhangos St. Andrew’ Hall-ban és nincs semmi különös mondani valóm, kivéve azokat a bizonyos közhelyeket és megszégyenülve állok azoknak az ékesszóló beszédeknek az emléke előtt, amelyeket itt hallottam és egynémely olyan beszéd emléke előtt, amelyet magam tartottam itt. (Éljen.) Én eddig itt csak néhány nagy tumultuózus politikai gyűlésben vettem részt, amelyeket a karzat tombolása kisért és amelyeken az ember olyan dolgokat is mond, amilyeneket nem akar és amelyeken az az érzése van az embernek, hogy másnap reggel szégyenkezni fog, ha nyomtatásban olvassa azt, amit mondott. Most pedig itt állok ime józan déli időben akkora hallgatóság előtt, amilyenhez még sohasem beszéltem és úgy, hogy — amint mondtam — semmi különös mondani valóm nincs. Mi különös mondanivalója is lehet az embernek a nyilvános könyvtárakról? Politikát és teológiát kivéve nincs talán tárgy, amelyről annyi beszéd hangzott volna már el. Az egyetlen kivétel az iskolai díjak kiosztása. A bölcs, ha elérte hatvanadik évét, sohasem nyit meg könyvtárakat és sohasem vállalkozik iskolai díjak kiosztására, mert ezek a témák valóban végleg ki vannak merítve. Mr. Carnegie a minap azt mondotta nekem — ha ugyan jól emlékszem az adataira — hogy eddig kétezerkétszáz könyvtárt alapított. Nos, kétezerkétszáz könyvtár alapítása kétségtelenül óriási jótékony munka ; engem azonban e percben nem a nagy munkának a mivolta izgat. Más részlet izgat ebben a percben. Ezt a kétezerkétszáz könyvtárat külön-külön szónoklatokkal nyitották meg. Tegyük fel, hogy minden megnyitásnál 10 szónok tárta fel gondolatvilágát. Ez kitesz összesen huszonkétezer szónoklatot. Ha átlagosan számítom, minden ilyen beszédben volt tiz közhely a nyilvános könyvtárakról, mert ha a szertartást bevezető és bezáró beszédbe nem is szoríthattak be ennyit, maga a megnyitóbeszéd viszont legalább 100 közhelyet tartalmazott, úgy, hogy azt hiszem, nagylelkű engedékenységet 265 1* 266
