A Fővárosi Könyvtár értesítője 1910
1910 / 1. szám - Apró közlemények
137 hírek és közlések 138 A népkönyvtárak második nagy hiánya már súlyosabb, úgyannyira, hogy egészen illuzóriussá teszik az egész intézmény jótékony hatását mai állapotában azáltal, hogy nincs megfelelő olvasótermük. A munkás ember nappalát a mindennapi kenyérért folyó munka foglalja le, csupán estéivel rendelkezik szabadon, de munkabére sokkal alacsonyabb, semhogy abból megfelelő lakást, fűtést és világítást biztosíthatna a maga számára. Hogyan lehet már most attól a szegény munkás vagy üzletembertől kívánni, hogy a maga szűk, rosszul fűtött és világított lakásában könyvet vegyen a kezébe? Milyen hasznos intézmény volna, ha a főváros központjában, ép úgy az egyes kerületekben, ingyenes, fűtött és jól világított könyvtárak és olvasószobák állanának a közönség, különösen a szegényebb néposztály rendelkezésére. (Úgy van! Helyeslés.) S itt hivatkozhatik illetékes faktorok mozgalmára, akik elhatározták egy nagy közkönyvtár létesítését az Erzsébet népakadémiában s hivatkozhatik a múzeumok és könyvtárak országos tanácsának mozgalmára, amelynek elnöke memo randumot nyújtott át ez ügyben a székesfőváros polgármesterének. Sajnálatos körülmény, hogy a főváros ezen kulturális célra igen keveset áldoz. Amint egyik legutóbbi közgyűlésen Ballagi biz. tag egy interpellációban rámutatott, a fővárosi könyvtár a Központi városház Károly-körúti részében van elhelyezve a legnyomorúságosabb állapotban. Szűk, rosszul világított olvasóterme van és nemcsak hogy a könyvtár vagyis a könyvanyag elhelyezésére nem elegendő, de egész olvasóterme alig 20 személyt képes befogadni. Személyzete kevés, emiatt egész nap nem lehet nyitva. A vezetőség, hogy a tisztviselői kar használhassa a könyvtárt, a délelőtti órákban tartja nyitva. Ezáltal azonban a könyvtár el van zárva a nagyközönség elől, amely csak a délutáni, sőt nagyrészt csak az esti órákban rendelkezik szabad idővel. Mindezeken a bajokon egy modern közkönyvtár felállítása megfelelő kerületi fiókkönyvtárakkal és olvasószobákkal, a Fővárosi könyvtár dotációjának felemelése s a személyzet megfelelő szaporítása volna hivatva segíteni. Ami az elsőt illeti, a főkérdés, hogy hol helyeztessék el a központi könyvtár? A legcélszerűbb és egyedül helyes megoldás a fővárosi központi könyvtárnak az építendő új városházában való elhelyezése nemcsak azért, mert anyagi szempontokból ez volna a legmegfelelőbb megoldás, nemcsak mert a város közepén van, de már azért is, mert így a közigazgatásnak rendelkezésére állana és mint ilyen, igen fontos szükségletet elégítene ki. Amíg azonban ez a megoldás a közel jövőben bekövetkezhetik, felmerül a kérdés, hogy addig mi történjék a fővárosi könyvtárral? Erre nézve többféle eszme lett fölvetve. Az egyik eszme szerint egy már meglevő középületbe, egy másik eszme szerint egy újonnan felépítendő ideiglenes jellegű épületbe helyeztessék át a könyvtár. Szóló egyik eszmét sem tartja helyesnek és elfogadhatónak. A középületek közül kettő állana rendelkezésünkre. Az egyik a régi képviselőház épülete. A másik a mentők háza. Előbbi szűk, meglehetős rozoga épület, amelynek megfelelő átalakítása ezreket igényelne, de a célnak egyáltalán nem is felelne meg, mert sötét, sőt tűzveszélyes is. A mentők háza sem felel meg a célnak, mert szűk, átalakítása ezreket igényelne. Hátra volna még az az eszme, amelyet Ballagi biz. tag a legutóbb egy interpellációjában felvetett, hogy a városház udvarán egy új épület emeltessék. Ez az eszme egészségesnek látszik, de nem az. Egy ilyen új épület emelése, eltekintve attól, hogy nehezen volna elhelyezhető úgy, hogy a célnak megfeleljen, nagy anyagi áldozatába kerülne a fővárosnak, mert maga az épület belső berendezés nélkül 100—120.000 koronába kerülne, amelyet végtére is kidobna a főváros. Mindezen eszmék helyett szóló véleménye szerint egy harmadik vezetne helyes megoldáshoz. Fel lehetne építeni egy népházat vagy népotthont abból a bizonyos kulturalapból, melyet a főváros 1896-ban a millenniumkor kulturális és közjótékonysági célra 80.000 K évi hozzájárulással megállapított és amely azóta 1 millió koronára emelkedett. Ez azonban részletkérdés, ebbe bővebben bele nem bocsátkozik, a székesfőváros tanácsa fogja erre vonatkozólag a maga javaslatát megtenni. Mikor Washington az Egyesült-Államok nagy szabadsághőse és első elnöke egy alkalommal az állam pénzügyeinek és haderejének fejlesztéséről tanácskozott barátaival, az ép akkor oda érkező Franklin közbevágott: „Nem a pénz és nem a fegyveres erő képviselik elsősorban az állam hatalmát — hanem a kultúra. Művelni kell a népet s akkor lesz gazdaggá és hatalmassá Amerika.“ Hogy a nagy Franklinnak mennyire igaza volt, hogy az amerikai Egyesült-Államok milyen merész ugrásokkal jutottak el mai nagy hatalmukhoz és rendkívüli gazdagságukhoz, s hogy mindezt a kultúra iránti érzésüknek, kultúrájuk fejlesztésének köszönhetik, talán fölösleges is fejtegetnie. Hogy az államok belső erkölcsi és gazdasági erejének és hatalmának elsőrendű, mondhatja bátran legnagyobb tényezője a kultúra, régi és megdönthetetlen igazság. A vagyongyarapodás és az anyagi jólét, valamint a fegyveres erő a nemzeti hatalom kifejezői, de az igazi nemzeti nagyság fokmérője a kultúra. (Úgy van 1) Ez az évezredes hitvallás, amely nem ismer különböző felekezeteket, amely mindannyiunk közös hite, amely az emberi élet anyagi szükségleteiért
