A Fővárosi Könyvtár értesítője 1909
1909 / 1. szám - A Fővárosi Könyvtár 1908-ban
7 Látnivaló, hogy 1908-ban is, miként az azelőtti évben, a gyarapodás aránylag legnagyobb része — 3190 új munkából 1309, vagyis 41% — a városok irodalmára esett: ez a szám legjobban mutatja, hogy könyvtárunk nem téveszti szem elől legfőbb hivatását, a városi közigazgatás szolgálatát. Nem kis része a gyarapodásnak származik ajándékokból és csereviszonyokból. Az Értesítő-ben ismételten köszönettel soroltuk föl az adományozókat, de helyénvalónak tartjuk, hogy ez évi jelentésben külön is köszönettel adózzunk azon uraknak, akik adományokkal adták érdeklődésük jelét a könyvtár iránt. Ezek: Barcza Imre, Bárczy István, Basch Imre, Dobján László, Forbáth Imre, Gárdonyi Albert, Glück Frigyes, Gonda Béla, Harrer Ferenc, Havas Rezső, Kunfi Zsigmond, Madzsar József, Márffy Ede, Ödönfi Miksa, Pikier J. Gyula, Selymes Károly, Staindl Mátyás, Szabó Ervin, Taubner Vilmos, Thirring Gusztáv, Toldy László és Wildner Ödön urak. A használati statisztikára vonatkozólag ismételten hangsúlyozzuk, hogy míg 1907-ben azokat is számláltuk, akik az olvasószobában kitett kb. 70 folyóiratot és a kézikönyvtárt használták, az 1908-iki számlálás ezeket nem ölelte föl; minthogy ezen esetek száma — hozzávetőleges becslés szerint — legalább felét teszi az egyéb használatnak, az összesen használt darabok számát legalább 10.000-re kell tennünk, ami lényeges emelkedést, és ezzel újra fokozott munkaterhét jelent az előző évhez képest. A használat fejlődését a következő összeállítások mutatják: A használat hónapok szerint 1908-ban Slatistique du service de lecture par mois en 190S Hónap Mois Hány napon volt nyitva? Nombre des jours d’ouverture A könyvtár helyiségein belül Communication A könyvtár helyiségein kívül Prét Összesen Totaux olvasók lecteurs olv. kötetek volumes communiqués kölcsönző emprunteurs köles, kötet volumes empruntés használó fréquenteurs haszn. kötet volumes Január . . . . . Janvier ............... 3 0 315 450 192 257 507 707 Február . . . . . Février............... 2 9 300 432 150 192 450 624 Március . . . . . Mars.................. 3 0 278 421 204 262 482 683 Április . . . ■ . Avril................... 28 197 280 138 188 335 468 Május . . . . . Mai ................... 31 157 214 166 209 323 423 Június .... . . Juin...................... 2 8 163 212 171 245 334 457 Július .... . • Juillet ............... 3 1 238 354 152 200 390 554 Augusztus . . . . Aoút................... 30 371 565 144 173 515 738 Szeptember . • • Septembre .... 30 210 308 179 244 389 552 Október . . . • • Octobre............... 3 1 205 288 213 256 418 544 November • • Novembre .... 30 253 352 214 268 467 620 December . . . . Décembre .... 29 288 411 200 254 488 665 Összesen . . Total. . . 357 2975 4287 2123 2748 5098 7035