SCHEMATISMUS 1949.
29 kapcsolatosan gimnáziumot nyitott, mely fokozatosan nyilváncs jogú intézetté lett és 1948-ig a gimnáziumon kívül általános iskolával és felnőtt dolgozók iskolájával karöltve működött. Ezek keretében 15 ferences tanár és 7 prefektus végezte Rendalapító Atyánk szellemében a nevelés és tanítás munkájának fontos apostolságát. d) Művelődéstörténeti és művészeti vonatkozásban is figyelmet érdemlő egy és más Az, hogy rendtartományunk a XIX. sz. elejéig gyógyszertárakat létesített és tartott üzemben az esztergomi, szentantali, andocsi, búcsúszentlászlói és keszthelyi kolostorban. Kiváló patikus a XVIII. sz.-ban Fr. Mayrberger Kamill (f 1800), akinek kéziratban (Pozsonyban) orvosi könyvei is maradtak hátra 3 2. Neves patikus és egyúttal sebész volt még a mult században is Fr. Tietl Lukács, aki az orvos szerepét töltötte be a haza bölcsének, Deák Ferencnek születésénél 3 3. Említésreméltó, hogy Esztergomban és Pápán posztószövőműhelyt rendezett be a tartomány a XVIII. sz.-ban azért, hogy önellátással biztosítsa a rendtagok ruhaszükségletét. Készítményükből néha kívülállóknak is szállítottak posztóanyagot. Voltak a provinciának kiváló zenei tehetségű tagjai is. így pl. P. Roskovszky Pantáleónak (f 1789) számos egyházi darabja maradt fönn az egyes rendházakban; továbbá P. Rakoványi Tcodóz és a már említett P. Csicsmann Paulin. Jelenleg keresett orgonatervező P. Pe*hő Lénárt, szép jövőt igér P. Szak Ányos egyházkarnagy. Jeles festő hírében állott a maga idején Fr. Schmalzl Theotimus (fl745), aki több kolostorunkban készített festményeket, utoljára pedig Búcsúszentlászlón 1742-ben 16 képben festette meg Szent László királyunk életét. Valószínű, hogy a főoltár-kép is tőle való. Mostani veszprémi kolostorunkat P. Schiffthaller Protáz (f 1783) házfőnök tervezete szerint építették, s a munkálatokat is mindvégig ő vezette. Építészi szaktanácsait maga Koller Ignác veszprémi püspök is igénybevette 3 4. * * * Hatalmas kötetek helyett e néhány utalás szolgáljon nagymultú rendtartományunk életképességének megvilágítására. Történetének,