MAGYAR UMBRIA 1944. július- 1946. december

Magyar katolikus autonómia. Egyházjogi szempontból. — Fr. Füzes Zalán VI. é. t

egyházellenes berkekben: alkotmányellenes az egész mozgalom. Emellett Ferenc József is merev álláspontot képviselt, követelte, hogy főkegyúri jogai sértetlenek maradjanak. Így mindegyik autonomiai szervezőkongresszus első pontja a főkegyúri jogok sértetlenségének biztosítása volt. (Csávolszky i. m. 25.). Ezzel azonban a nagyon fájdalmas fullánk intézményesen bent maradt a katolicizmus testében. Hiszen miféle önkormányzat lesz az, amiben továbbra is civil hatóság nevezi ki a hierarchiát. Egyelőre azonban semmit sem lehetett tenni, mert az államhatalom a legbiztosabb pajzsként tartotta maga elé a főkegyúri jogot az autonomiai támadások ellen. Ösi jogokról beszélt, (Radovies i. m. 26. kk.) ligy, mintha azok nem is az időben keletkeztek volna, s így az örökkévalóság attribútumával rendelkeznének. Míg végül ma annyira lecsendesedtek a nézetek a főkegyúri jog körül, hogy mindenki elismeri Thomassinussal: Facta haec erant, non iura. Már említettük, hogy ez az államjogi akadály csak arra volt jó, hogy komolyabb színezetet kölcsönözzön az ellenálláshoz. Az igazi akadály politikai természetű volt, ez pedig nem más, mint az egyházi vagyon. Az az egyházi vagyon, amelynek hozzávetőleges értéke 120 millió aranyforint volt. S szépen állapítja meg az autonomia legalaposabb közjogi ellenzője: Forster Gyula, hogy „nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy e nagy vagyon nélkül az autonomia ügye nem örvendene oly meleg érdeklődésnek." (Forster i. m. 9.). Az első támadás persze itt is az egyházi vagyon jellege ellen indult. Az egyházi vagyont a király adta, s ha meghal a főpap, visszaszáll a királyra. A király nem mint államfő, hanem mint főkegyúr adta a javakat s nem a főpapoknak, hanem az egyháznak, volt az egyházjogi felelet. Az egyházi javadalmat nem a vallás kapta, hanem a kulturális szervezet a népoktatás céljára, így ezek állami jellegűek. Ennek a véleménynek azután oly nagy valószínűsége volt a közvélemény előtt, hogy 1880-ban jogászokból álló bizottságot küldtek ki a tanulmányi alapok katolikus jellegének felülvizsgálására. (Osztovics i. m., Kosutány i. m.). S csak mikor ez a katolikus jelleg mellett nyilatkozott, ültek el az elméleti támadások, s megmaradt helyette a gyakorlati huzavona. Mindig azért bukott meg a katolikus önkormányzat, mert a kultuszminiszter az egyházi vagyon kezeléséről nem akart lemondani. S hogy ez mennyire komoly akadály volt, jellemző, hogy a trianoni Magyarország a püspöknevezésről még le tudott mondani, de az egyházi vagyon kezeléséről már nem. S kezelték addig, míg a mai földreform radikálisan meg nem oldotta ezt a kérdést is. Az állampolitikai nehézségeknél meg kell még említenünk az egyházellenes hangulatot is, mely a mult század második felének liberális, majd soviniszta embereit vezette az egyház ellen. Már említettük, hogy a különben jószándékú Deák is teljesen eretnek alapon akarta megoldani az autonomia problémáját. (Radovies i. m. 75. kk.). A parlamenti képviselőket pedig megemlíteni sem érdemes, annyira közkeletű és nevetséges vádakkal hozakodtak elő. (Török i. m. 45. kk.). így a külföldi kormányzatot támadták erősen és nemzeti egyház megalapításának szükségességét hangoztatták. Ismerős az álláspontjuk a csalatkozhatatlanság kérdésében. (Török II. i. m.). Ma már szinte nevetséges, hogy az égető szociális és nemzetiségi kérdések megoldása helyett ilyen céltalan dolgokra pazarolták drága idejüket. EGYHÁZJOGI ÉS EGYHÁZPOLITIKAI AKADÁLYOK. Mennyi malomkő között őrlődött a kicsiny magyar autonomia ügye. Láttuk az állam akadályait, ez azonban nem minden. Sokkal komolyabbak voltak