MAGYAR UMBRIA 1944. július- 1946. december

Magyar katolikus autonómia. Egyházjogi szempontból. — Fr. Füzes Zalán VI. é. t

Prohászka éppen a katolikus autonómiáról: „amíg az államtól függ az egyházi élet, addig az egyház súlypontja mindig fönt-lesz és sohasem lent a nép szívében" (Radovics i. m. 20.). Találóan állapította ezt már meg Eötvös József báró kultuszminiszter 1867-ben a püspöki karhoz írt levelében (Forster i. m. 109. kk.), ahol szomorúan állapítja meg, hogy a katolikus körökben a hitetlenség vagy méginkább a közömbösség terjed, egyházunkkal való teljes nemtörődömség; az iskoláink, bár legtöbb anyagival rendelkeznek, mégis a legjobban elmaradottak; katolikusok, bár a legkevesebb egyházi adót fizetik, mégis a legnagyobb tehernek érzik azt; mindennek az oka: mert semmi közük a dolgokhoz, mert az egyház ügyeiből ki vannak zárva. Arra kéri tehát Eötvös a püspöki kart, hogy az iskolák és az egyházi vagyon kezelésébe vonják be a világi híveket is. Alkossanak autonómiát a többi felekezetek autonomiájához hasonlóan s így elérjük, hogy megfelelő jellemes, erkölcsös, művelt férfiak kerülnek a megfelelő helyre; így a jobbak fogják az egyház ügyeit védelmezni; a papság és a hívek összeforrnak, aminek főkép az esetleges üldöztetések alatt vehetjük nagy hasznát. S végül szociális és kulturális téren is csak megkétszereződik a katolicizmus ereje, mint azt legjobban az amerikai egyházközségek mutatják számunkra. Ügy hiszem, ennek a derék katolikus világinak érvelése az autonomia időszerűségéről eléggé meggyőző a lelkipásztori szempontból is. De térjünk át hazai vonatkozásokra. Szükséges a katolikus önkormányzat államjogi szempontból. Legnagyobb vád ellenünk, katolikusok ellen az, hogy mi valami új eddig ismeretlen dolgot követelünk a katolikus autonómiával, új dolgot, ami azelőtt sohasem volt meg. Pedig másképen áll a dolog. Szent István király törvényei II. könyv, II. fejezet, 2. cikke a következőképen hangzik: Episcopi habeant potestatem res ecclesiasticas providere, regere, gubernare atque dispensare secundum canonum auctoritatem (Máthé i. m. 14.). Ezt a törvényt pedig senki sem vonta még vissza, tgy amikor mi az államtól független önkormányzatot követelünk, csak azt kérjük, ami nekünk mindig meg volt, s mikor a magyar törvényhozás 1790/XXVI. törvénycikkel a protestánsok, 1868/IX. törvénycikkel a görög-keletiek autonómiáját elismeri, nem szándékozott azokat mintegy privilegizálni, csak azt adta meg nekik, ami a katolikus egyháznak mindig megvolt (Lepold i. m. 5. kk.). S hogyha ez gyakorlatban sokban korlátozva is volt a katolikus egyházra nézve, ennek oka: a katolikus egyház államvallás volt. Az állam minden útonmódon terjesztette, segítette, javadalmazta, megvédte. Ezekért a privilégiumokért adta az egyház cserébe azokat a privilégiumokat, amik a katolikus önkormányzatot megszorították, mint a főpapok kinevezése, az egyházi javadalmak kezelése és adományozása, stb. Ma, amikor már elvesztettük az államtól kapott privilégiumainkat, nem új jogot, hanem a mitőlünk adott kiváltságokat követeljük vissza, amit az egyház soha hivatalosan jóvá nem hagyott, csak a nagyobb rossz miatt elnézte. S nem utolsó sorban ad időszerűséget az autonomia kérdésének az igazságosság erénye. Mert hol az igazság, hogy az 1895/XLIII. törvénycikk szerint még a jövőben elismerendő felekezetek is önkormányzattal rendelkeznek, addig az ezeréves „avita et hereditaria religio" (Tripart. III. §. 2; ííannuy i. m.) az állam gyámkodása alatt nyög? Ez semmiesetre sem az igazság és nincs semmi értelme, hogy továbbra is szó nélkül elviseljük, mikor egyházunkra nemcsak hogy nem haszonnal, de egyenesen kárral jár. Tehát nagyor. is időszerű az autonomia kérdése.