MAGYAR UMBRIA 1944. július- 1946. december

Herkó Páter. — Fr. Somogyváry Hetény VI. é. t

álláspontját. Szept. 5-én már csak a török halottak száma 4000-re ment. Mivel a szakadatlan ágyúzás tönkre tette a várost s benne a ferencesek egyházát és kolostorát, sőt emberben is sok áldozatot követelt, az elége­detlenkedők titokban paktálni kezdtek az ostromlókkal, és Fülek árulás útján elesett. Thököly bosszú helyett a maga pártjára akarta édesgetni a legendás hírű várnagyot, de Koháry élesen utasította vissza kecsegtető ajánlatait és szemére lobbantotta, hogy uralomvágyában és hiúságában elárulta a hazát és a kereszténységet. Merészségéért háromévi és két hónapi súlyos börtön várt rá. 2 2 Először a regéczi vár kazamatáiba záratták, de évek során végig próbálta a Rákóczi-ház összes várbörtöneit. Regéczen aránylag még jó dolga volt, mert Herkó páterben jó lelkiatyát talált, aki nemcsak vigasztalta keserűségében, hanem kedélyével felderítette és segített rajta, ahol tudott. 2 3 A börtönélet sivárságában és Herkó páterrel folytatott lelki­beszélgetések hatása alatt alakul ki az a lélek, melynek cselekvő áhítatát hirdeti a füleki és váci ferences kolostor, valamint számos kegyes ala­pítás. Maga írja magáról később: A börtön sötétje nekem világossá­got hozott, azt, amellyel most a vi­lág csalfaságain keresztül látok. 24 Nemcsak lelki téren találkoz­tak. — egyezett politikai felfogá­suk is. Koháryt az állította a csá­szár oldalára, mert remélte, hogy általa szabadul meg a magyar leg­nagyobb átkától, a töröktől. Fájó lélekkel tapasztalta, hogy önerőnk­ből semmire sem vagyunk képe­sek, csak egymás mardosására és kisebbítésére. Mint meggyőződéses katolikus nagy távlatokban tisztán látta a magyarság és a katolikus egyház hivatását. Herkó páter, aki hódoltsági részen született és működött, jól látta és érezte a hódoltsági élet minden keservét és megaláztatá­sát. A magyar összefogás lehetet­lenségét a katolikus-protestáns vi­szályban látta. Ez a viszály a hó­doltsági részeken a híres templom­perekben, a királyi Magyarorsza­gon templomfoglalások és vissza­foglalásokban nyilvánult meg. Mint katolikus papnak, vére hullásával is meg kellett védenie a katolicizmus pozícióit és javait, ezért került személyileg is szembe a protestantizmus­sal, melynek vadságát és radikalizmusát volt alkalma nem egyszer saját hátán tapasztalnia. Mindkettőjük a „magyar királytól" várt és remélt olyan számottevő segítséget, melynek alkalmazásával lehullanak a török bilincsek. Ez állította szembe mindkettőjüket a török-barát Thökölyvel. Koháry nagy türelme, lelki erőssége bámulatba ejtette őreit, hogy akik­nek őrizniök kellett volna, azok kísérelték meg kiszabadítását. Balul 2 2 P. König Kelemen: Fülek vára. 22—23. 2 3 Karácsonyi: I. 486. i A Bangha: Jellemrajzok. 294. POSTA BENJAMIN 25 Budapest Margit körút 23. H-1024

Next

/
Thumbnails
Contents