MAGYAR UMBRIA 1934.

nem lett volna tökéletes közbenjáró, ha isteni Édesanyját csak egy percig is a bűnben hagyta volnc). Természetszerint Mária előbb lett Ádám leánya, az igaz, de idő szerint előbb lett a kegyelem gyermeke, mint a bűn örököse. Scotus ezt határozottan állította, mert világosan látta a prioritás naturae és a prioritás temporis közti különbséget. Azt is elfogadja, hogy Krisztus megváltói tevékenysége által Mária számára is megnyitotta az ég kapuját, de éles distingciót használ. Isten feltételesen feltárta a Szent Szűz előtt a mennyország ajtaját már Krisztus szenvedése előtt is annak előrelátott érdemei folytán ; de hogy Mária ténylegesen átléphesse annak küszöbét, ahhoz szent Fia szenvedése és halála kellett. Duns Scot nem felejti el azt sem, hogy a földi szenvedés, a földi nyomorúság a bűn következménye. Mária egészen tiszta volt s mégis annyit szenvedett, hogy méltán megérdemelte a martírok Királynéja nevet. Hét tőr járta át szentséges Szívét végigkísérte Szent Fiát véres keresztútján, karjaiba zárta holttestét. 0 is felhágott Krisztussal a Golgota magas ormára, ott állt a kereszt tövében, látta lehullani Jézusának piros vércseppjeit ; egyszóval Szívében valósággal együttélte át Krisztussal a megváltás szenvedéseit. Scotus helyesen állapítja meg, hogy Mária mérhetetlen szenvedése mennyei dicsőségének növelésére szolgált. Szűz Mária Corredemptrix volt az emberiség megváltásában, most pedig Mediatrix az égben. Közreműködött a megváltásban, most közreműködik a kegyelmek és égi kincsek kiosztásában. 0 a mennyei javak közvetítője. Minden kegyelem az Istenanya kezén keresztül jut el hozzánk. Ezt a tételt nem tanította ilyen határozott formában, de előbbi megállapításából logikusan ez következik. Ezek röviden Scotus mariológiájának főbb dogmatikus vonásai. A doctor marianus arra törekedett, hogy Máriát egész tisztának állítsa oda a hívő lelkek szemei elé. S valóban, aki áttanulmányozza Duns Scotnak Szűz Máriáról alkotott elgondolását, az megérzi, hogy a Szűzanya közelébe a sátán csak egyetlenegyszer juthatott, de akkor sem tovább a sarkánál s akkor is csak azért, hogy az erős, a szeplőtelen Asszony rátapodhasson a csábító kígyó fejére. Aki ilyen rendsz ert tudott alkotni, az nem lehetett csak rideg kritikus, az nem leheteH a hagyományok bomlasztója, hanem abban eleven alkotóerő dolgozott. Scotus valóban hatalmas elme volt. Szellemének alkotása nem hullócsillag, mely csak esésében világít s azután elvész az éjszaka feketeségében. Tanítása, nagyszerűen elgondolt koncepciója most van kibontakozóban, hogy az utókornak világítson a keresztény bölcselet tarkavirágú mezején. S ha még hozzászámítjuk, hogy olyan fiatal korban aludt ki életének mécsese, amikor más tudósok csak eszméik rendszerezését kezdik, akkor csodálattal vegyes tisztelettel kell meghajolnunk hatalmas szelleme előtt. S ezt a tiszteletet meg is adjuk neki, mert méltán megérdemli. Szent büszkeséggel valljuk magunkénak abból az alkalomból, hogy a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának nyolcvanéves ünnepélyes kihirdetését ünnepeljük. Szent önérzetességgel büszkék vagyunk arra, hogy Krisztus