MAGYAR UMBRIA 1934.

JÓ LENNE REGGELT CSINÁLNI. Ej van. Kacagó csillagok kara Kacsint lefelé, s szerelmes szellő Ölelgeti a holdfényes fákat . . . Már minden, minden reményem meddő: Valahol itt a szomszédokban Rikkantós kedvvel, kacagón muzsikálnak. Alomba tévedt, elfáradt szemem Visszariad, de lecsukom rögtön, Mert ágyam körül rég-elmúlt álmok, Kísértő árnyak járnak a földön, És kajánul kísértve néznek; A szemük bűvölő, de mindegyik álnok. És folyton látom, bár szemem csukott, Mind, mind s hogy két karját nyújtja felém, Es kószálnak ágyamnál arra-erre . . . En küzdök ez árnyak bús éjjelén ; Csak hamar kireggeledne már, Hogy népes termemből újra cella lenne ! De a cigány csak cifráz, csak cifráz ; A zeneszóval jönnek az árnyak, Nem szűnnek meg jönni, . . . egyre érzem . . . Én Istenem, jaj, mit is csináljak! Mert nem szabad, hogy ellankadjak, S n°m szabad, hogy a halott mult újra éljen . . . Oly jó lenne most az ablakomra, Ajtómra, agyamra és szívemre írni lángolóan: állj! Klauzúra ! De az emlékek elbódult népe Nem figyel írást, sírást, féket : Csak zuhognak agyra, szívre, újra, újra . . . A reggel még a hegyekben alszik, A kíváncsi nap most nem kíváncsi, A rigó elfeledte a füttyöt, Pedig jó lenne reggelt csinálni, Jaj, de jó lenne reggelt csinálni! Fr. Bédat