MAGYAR UMBRIA 1934. 2. SZÁM

A lelkibetegségekről

1934. VIII. évfolyam. 2. szám. M9GY3R 1I1HBRI9 A FERENCES K AP I S Z T RÁN-R E N D T AR T O MÁN Y IFJÚSÁGÁNAK ÉVNEGYEDES FOLYÓIRATA. — SZERKESZTIK: A GYÖNGYÖSI TEOLÓGUSOK. A lelkibetegségekről. Manapság nagyon is gyakran hallhatunk „lelkibetegségekről". Talán még nem is volt olyan kor, amelynek annyi lelkibetegje lett volna, mint a mainak. Lépten-nyomon találkozhatunk olyan emberekkel, akiknek „valamijük nincs rendben", akik a többi, az átlagemberektől eltérőleg gondolkodnak, cselekszenek, szokatlan észjárásukkal, gondolatvilágukkal kitűnnek, kiütköznek a többi ember közül. És természetes, hogy azok, akik ezt a kiütközést észreveszik, rögtön el is különítik magukat ezektől, mert érzik, sejtik, hogy itt más emberrel van dolguk; olyannal, aki nem olyan mint ők. De lehet-e egyáltalán ,,lelki"-betegségekről szó ? Hiszen a lélek egyszerű állag, betegségeknek, rendellenes elváltozásoknak nem lehet kitéve, fogyatkozások azon nem mutatkozhatnak. Hogyan beszélhetünk hát mégis „lelki"-betegségekről ? A szót természetesen nem is kell szoros értelemben vennünk, mert ezen esetben nem is maga a lélek beteg, hanem csupán megnyilvánulásaiban mutatkoznak rendellenességek. Mivel azonban a lélekről magáról nem szerezhetünk érzékszerveinkkel közvetlenül tudomást, hanem csakis a lélek jelenségeit, külső, érzékelhető megnyilvánulásait vagyunk képesek felfogni, úgy már könnyen megérthető, hogy a jelenségekről magára az okozóra következtetünk. Valójában azonban nem így áll a dolog. Az orvosi tudomány mai fejlettsége minden kétséget kizáróan megállapíthatja, hogy az ü. n. „lelki'-betegségek nem egyebek, mint a lélek eszközének, a testnek megbetegedései, melyek aztán magát a lelket is működésében gátolják, korlátozzák. Csakis ilyen értelemben beszélhetünk lelki betegségekről. Alig van ma olyan lelkibetegség, amelynek okát az orvosi tudomány még nem állapította volna meg és ezek az okok kivétel nélkül testi elváltozások, megbetegedések. Régente természetesen nem így vélekedtek az emberek. Általánosan az a vélemény volt elterjedve, hogy elsősorban a léleben történnek elváltozások és csak azután betegszik meg a test is. Ez a vélemény fennmaradt egészen a mult század közepéig. Oka az akkori korok kezdetleges kutatási eszközeiben kereshető. A kisebbfokú elváltozásokat u. i. nem voltak képesek felismerni és így sok esetben a szervezetet egészségesnek tartották, holott az már régóta beteg volt.