MAGYAR UMBRIA 1929. 4. SZÁM

KRÓNIKA

çSak szombat este kapta meg sürgönyömet és reggelre érkezett meg/, akinek szavai könnyekig meghatották a végek izzig-vé pig katoliku és irredenta magyarságát, mert ott él és lobog k magyar fájdalom az elűzött, /legtöbbnyire Szabadkáról kitoloncolt/ bujdosó magyarokban. Ott születnek uj és mély érzésű irredenta dalok, amelyeket a mise utáni kis ünnepségen is oly szivfájdalommal, vad szilajsággal énekeltek, hogy talán a határig is elhallatszott. Mi talán el is felejtettük a magyar bánatot, ott mindenkiben él. Határon innen is tul is. Nem félek én attoól, hogy kivesz a magyarság, ha az intelligencia beolvad! él a magyar nép, a paraszti Hiába tanitják szerb nyelvre, otthonában él magyarnak a sokkal többet is szenvedő nép: Te benned biztunk eleitől fogva, Jövendőnk titka tebenned virraszt: Elátkozott királyfi, Minden nemzetek hamupipőkéje, Kopott vén Tiborc, keserű paraszt-». »»ooooo.o »es allasz egyesegyedül a dúlás felett» Igy álltál mindig, jégverés ha zúdult. Ha-hiztak rajtok éktelen herék: Sajnáltál mindig szóra szót, És ha az örvet nyakadba vetették, Szótlan szelted a rabság kenyerét. Oda se néztél töröknek tatárnak, Szemed se rebbent a halálnak, Csak a markod szorult ökölbe némán, S begyűrted a süveged tétjétl / Sik S. : Oda a paraszthoz» / De ha még a földjéről is kikergetik a föld népét a törökviszonyok és a balkáni erőszak, kialsaúk az utolsó sziváx— vány is. Ideje azonban, hogy bocsánatot kérjek a ko olvasótól, hogy ilyen nem krónikába való tapasztalatokat is beloptam» De azon egy hét „tengernyi élményéből ez egy csepp és kisebb csppet nem tajáltam szivemben» Végül még a hét végén ellátogattam Jászberénybe, h«gynz első áldásomat adjam drágalátos öcsémre, ki az -ottani forehens -8Ç-