MAGYAR UMBRIA 1929. 4. SZÁM

A "FEKETEKABÁT" ÓHAJA

látván az atya különös viselkedését és melegségtől égő pirsssas areát. Sietve hoztak neki hideg vizet kagylóban, melyet remegő kézzel emelt ajkához, hogy belső kínját és melegségét ahogy-ugy enyhíthesse* Hálás pillantással nyújtotta vissza a kagylót... Hamarosan meglátogatták többen is, de ijedten menekültek kunyhójából, mivel azt gondolták, hegy dagályos be tegségben szenved. Néhány nap múlva,mikor felkelt, már sok-sok indián feküdt betegen. Természetesen a szegény tudatlanok- a kuruzslótól is bujtogatva - őt okolták a járvány miatt. Ez érzékenyen sújtotta ugyan a csak szeretni tudó derék ferencest, de nem okozott neki különösebb észprcblémát, hogy helytelen állításukról meggyőzze őket. Megerősödve naphosszat látogatta a betegeket :gyógyit ván, tanítván testileg, lelkileg őket. íme itt az annyira Y várt alkalom, hegy behatóbban oktathassa őket a keresztény , még az ellenségnek is megbccsájtő szeretetre! Volt elég idő az indiánok betegeskedése alatt, hegy a szenvedés által megpuhított sziveikbe a-szeretetnek s más erényeknek pici égi magját beleszórhassa. Oly érzéssel beszélt tehát nekik a szeretet s megbccsájtás erényéről^ a megtorlás bűnéről és a harag utálatcsságáről, hogy mindannyian kivétel nélkül igazat adtak neki, Igy már jcggal remélhette, hegy a két•ellensége s törzs között rövidesen tartós béke feg létre jönni.E reményénél csak az imádságban való Truzgósága veit nagyobb. Mégis mi történtY? Ugyanis a szokásos útjáról visszatérő vadász-társaság az egyik napen oly hátborzongató győzelmi rrditással közeledett, hegy az asszonyok és a gyermekek is kiváncsiaft szaladtak az érkezők elé, s dobogó szivvel kutattak, kérdezősködtek az öröm oka után. Misszionáriusunk is figyelte a menetet, hogy láthassa a nagy hadi zsákmányt: örömük forrását! Béklyóba vert és kegyetlenül ütlegelt indiánt pillantott meg, ki' a bántalmak ellenére is büszke magatartású volt és semmi fé leimet sem mutatott. Az ütlegelés és gúnyolódás a páter szeme előtt is tcVább folytatódott. A nagy kiabálásból végre kivette, h#gy a fegely nem más, mint a szomszéí törzsfő fia: a Futó Szarvas. f Mikor elérték a falu végét, megkezdoáött a rendsze-rea