MAGYAR UMBRIA 1929. július

Az első csók. fr. Kázmér

tató lácával. A legények kisebb-nagyob.b kalapáccsal ütögették dalamosan cifrázva a nagy üllőt, hogy Svungva maradjanak a pámmal, ki a legnagyobb kalapáccsal dolgozott. Apám tekintete már az ajtóban szigorúan belénk ütődött. "Mi az anyja? dobta már elák messziről a kérdése rengeteg bajusza alól. Anyám belekezdett s mig beszélt, apam ross*»aliulag cso válta fejét, kormos arcán egyre gyűltek a szigorú ráncok» Engem már kezdett elhagyni a bátorságom: hátha bele árkádok s amilyen hirtelen, még a kalapács nyéllel hány el, rémüldöztem » Égtem a segédeknek megmosolygó pillantásai alatt, a torkom összeszorult, mint a gyüszü* Ismertem apámat, keményen bánt már kicsi korunkban is velünk. Mosolyt szinte sohasem termett", számunkra ajkán, keze még véletlenül sem tévedtt sohase hajunkba. És most jaj 3 ! ! Már jött is felém: Laci, hát lefőzött az a kis fityfirity? Még az Udvözlégyet sem tudod? Vas markában szinte elveszett fehér kis kezem. De tudom édesapám! Dobta ki szivem hangosan nyelvemre az akadozó hangokat. Mondd! Rémülten láttam, hogy szeme vessző után kutat» Szemem ijedten kapaszkodott segítség után anyámba. Szegény, már bámta ő is, hogy ide hozott; de nem mert kiszaladni száján a "ne bántsd. Na fiam! biztatott szigorúbban apám. Én mintha lenyomott volna, letérdeltem a kovácsműhely piszkos fekete földjére. Összetettem, amint tanitottak a kezemet s halkan bomlott ajkamról az első Ijedt: Üdvözlégy Mária. Ha cérna-vékcny kisikló hangon is, de mendtam: Asszo nyunk Szűz Mária Istennek Szent Anyja,., és minden szó mellé odadobott a szivem: jajj .^iria ne engedj bántani. Anyámnak lassan könnyei kezdtek peregni, a segédeknek soha nemlátott csodálkozás ült arcára. Az " imádkozzál érettünk-most és halálunk óráján" apámnak egyszerre elsimitotta arcából a szigorú ráncot. Ami