MAGYAR UMBRIA 1929. július

Megdicsőülés. Költemény. fr. Elek - Egy kolduló barát emlékeiből.II. P. Dénes

még egy nagy»t... Akk*r lát«, a lány ige el van foglalva,.mert Ölében egy hatalmas tálat szorongat, telis-tele metélt-tésztával; a villával belebök találomra a tálba s ami a hosszú metáltbol fürtösen ráakad, azt fölülről, óvatosan be leereszti a szájába. Percüiíig cl cart, aiiiig ajkával mind be fndja sodorni, s amlg ez a sok jóság mind lecsúszik a nyeldeklőjén. Megvárom türelmesen e müvelet végét, azután hirtelen köszönök még egyet s egyszersmind elhadarom a mondókámat is, t.i., hogy búzát jöttem én kéregetni, de más gabonafélével is beérem, a gyöngyösi - tehát ren a besnyei- barátok számára . Azonban elkéstem* Mert mire befejeztem a mondókát, már egy ujabb rakomány metélt-tészta akadt rá a villára s haladt le lassan a jólismert utón* Kiváncsi voltam, hogy meddig birja ez a lányi Nekidőltem az ajtófélfának és•lestem ? mikor ad már hangot. Fáradt is voltam, éhes is voltam. De 0 c s a k rendületlen nyugalommal eregette egyenkint lefelé a metélt-tésztát• Próbáltam kihozni a. sodrából, próbáltam szuggerálni:- mindhiába. Végre már meguntami a dolgot. Tán siketnéma szegény és én itten hiába vexálom; de azért nem állhattam meg, hogy jó adag gúnnyal a hangomban el ne köszönjek tőle: Isten áldja meg! Nagyot húztam botom boldogabb végével az alkalmatlankodó kutyára és indultam kifelé. Már a kiskapuban voltam, mikor az én siketnémám barátságosan utánam kiált: Isten áldja meg magát is!- s azzal, mintha mi sem történt volna, eszi tovább a metélt-tésztáját.- Hát ne nevesse el magát az ember? 9. Intermezzó. Sek falut megjártam, sok port láboltam és nyeltem, sok sárban gáz«ltam. Egyforma utcák, egyforma házak, egyforma emberek és állatik mindenfelé. Nagy a kiszáradás, a géplesség veszedelme. Nem mtnd«m, hogy imádkozni nem lehet; sőt jóformán imádság az egész kvesta* seha annyi fohászktdás, aß Istenben való járás tly élénk tudata... De írott betűt hetek-óta nem láttam már; a lelket megpihentetni sem idő, sem erő. Egyszer azonban mik«r már nem tudvm hányadik falubaA, nem tud»m hány századik ház¥an és csekély változtatással mindig ugyanazt a mondókát elmondtam, már-már ajkamra fagyván ugyanaz a stereotyp mcs*ly, és kapu«iumemból ßlohalisztam is-