MAGYAR UMBRIA 1929. február

GÁRDONYI GÉZA VILÁGNÉZETE MÜVEIBEN

Mindegy, ha én már azt nem is tudom, csak tegyetek szivemre ibolyát!" /12./ 2. Fa. Ezek után már be is fejezhetnők a növényekről szóló is mertetésünket, mert ujabb gondolatot felhozni nem tudunk.Még sem tesszük ezt. Még pedig azért nem, mert ismertetésünk még is csak hiányos lenne, ha a fákat emlités nélkül hagynók.Detesszük e'zt azért is, mert ezekből, szinte folytatólagosan csendül ki az a közös gondolat, mely piros fonálként húzódik végig minden mondatán. Mindjárt le is szögezhetjük: ha annyira nem is, mint a virágokat, de megközelítőleg szerette a fákat. így nyilatkos zik róluk:„Gyermekkorom óta csodálom és szeretem őket." Egy fáról fogunk csak beszélni, még pedig arról, melyet leginkáV szeretett: a jegenyefáról! „Milyen különös fa a jegenye!-igy elmélkedik fölötte Olyan, mint a hallgató ember. Soha nem susog. Ha susog is cs. ugy magának, minha magában beszélne. És soha nem hajlik. És soha nem néz alá, csak mindig föl az égre. Mit néz mindig az égen? Akkor nem tudtam elgondolni. Hanem itt Pesten már értem. Milyen boldogság volt az eget látni! nappal a felhőket a levegő tiszta óceánján, éjjel a holdat, a csillagokat, a fényes mindenséget, a sötétkék végtelenségben. De csodálatos nagy titok a mag! Hogy abban a kis fekete almamagban benne lehet egy ilyen nagypiros golyókkal ékes fa! A jövendő idők almafája. De nincs másképpen! Benne van, benne! Ha nem volna benne, hogy jönne ki belőle? Talán a fölöttünk tündöklő csillagvilág is ilyen apré mag volt valamikor az Istem markában. Egyszer csak beledobta a fekete semmiségbe, 5 azt mondta: -Legyen! Miért születik a fa? Hogyan él és hogyan hal meg? Tude magáról valamit? Ha tud, bizonyára azt mondja magában: -Én fa vagyok, töldhöz lánoalt rab. Itt születtem, itt élek és itt halok meg ezea az egy helyen. Ti pedig, akik a-