MAGYAR UMBRIA 1928. október

NYÁRI VIHAR

nem ismerik el az ő nemesi voltát, hazaszeretetét,-hisz. az »elvtárs", ki most az 5 kastélyában lakik,- nem ismer hazaszerető nemest, mégis nem megy el, nem akar mozdulni, hanem görcsösen ragaszkodik a magyar földhöz, mert tudja, hisz próbálta,, hogy „extra Hungáriám non est vita

1'. Ez lenne a kép cime is, de hiába a vonás csak nem jön a kezéra. Ha köny nyezőt akar festeni, gimyos mosolyt kap, ha szeretetet, fehérséget, valami fönségest, nagyszerűt akar produkálni, csak hitvány szürkeség lesz az egész. De az igazi fájdalmat csak az okozta, Bogyha az. egyik eszme kitombolta magát, jön egy másik, még ragyogóbb k-épü, pazarabb szinü, mintha az volna, a menny és fold minden szép sége. De csak azért, hogy összetörje vele tehetetlenságét. Lelkében és szivében százféle érzelem viharzik át, mikor látja lelkiszemeivel a halott ifjút magas ravatalon nyilo őszirózsákkal körüldiszitve. A sok égő gyertya, a sok koszorú mind olyan megható. S a siro édesanya, a könnyező testvérek fátyolossá teszik szemét a nézőnek. De, ha újra és újra megpróbálja is lefesteni ezt a képet, sohasem az, amit akar. Kint megváltozott az idő. A zápor elszaladt. A nap egészen felszárította a viztócsákat. Elemér sétával próbálta enyhíteni bánatát. Nem szólt senkinek. Lement a parkba. Körüljárta a fölelevenedett virágágyakat, majd a nagy vízesés felé vette útját. Innen a fürdőhöz, majd pedig az állomás felé ment. Az ózondus friss levegő mintha könnyített volna az eddigi nyomott hangulatán. Mikor az állomáshoz ért, épen akkor érkezett meg egy vonat. Ráismert. Ez az ő vonatja. Ezen érkezett meg ő is. Ilyen szép napsütéses délután volt. Akkor is ilyen aranyszinben sütött a nap. Az emberek is ép igy tolongtak, sürögtek, forogtak, mint most. De mily más érzéssel nézte most mindezt. Akkor azzal a jó érettségi bizonyítvánnyal a zsebében jött. Mindennek örült és nagyon boldog volt. Most mindaz, amit lát, hall, csak növeli azt a különös, fájdalmas érzést ott bent a szive táján. Beszédes, jól öltözött emberek haladtak el mellette,de az egészből alig vett észre valamit. Merengéséből egy ismerős hang zavarta fel:,, Elemér!" Hirtelen odapillantott. Mint az eltikkadt növényzetre az esti harmat, olyan hatást