MAGYAR UMBRIA 1928. április

Szellemi és lelki élet - A víz metafizikai szemszögből tekintve

A VIZ METAFIZIKAI SZEMSZOGBüL TEKINTVE C^^ytermészet nem más, mint az Isten remekmüve, melybe (j Î (szeretetét, teremtő erejét, poézisét, művészetét fe./"^xJjezte ki."/l»/ Istennek teremtő ideái, örök gondolatai az általunk is megközelíthető természetben feslenek ki; minden csillag egy-egy 'virág, minden nap egy- egy rozsa, itt bontja ki szárnyát az Isten kezéből In csiholt szikra; az isteni lehelettől formált anyag, olykor az oly magasan szárnyaló, Isten légkörében élö és gondolataival táplálkozó emberi lélek! E nspiritus'

r értelmi tehetsége az Isten vakító lángjához viszonyitva, elenyésző az igaz, de ragyogó végtelen isteni világosságnak mégis csak szikrája és így csak felfel pislanó piros mécsesként világit ja meg a mi szük perspektivánkban látható tárgyakat. Olyanok vagyunk, mint az éj sötétjében eltévedt vándor, lelkünk értelmi mécseset elönkbe tartva keressük azt az utat, mely célunkhoz vezet, melynek végén Az áll, aki nélkül nyugtalan a mi szivünk és fáradt a lelkünk, mig benne meg nem nyugszik! Nagy dolgot •elvesztett egyének vagyunk s ezért keressük az elvesztett tárgyat. Lélekzetet visszafojtva figyelünk minden neszre, szent áhitattal hallgatjuk a virágok susogásait, melyek Isten nevét gagyogják; természetfeletti szemünkkel fixirozunk minden rögöt, göröngyöt; metafizikai érzékszervünkkel, reszkető ujjainkkal végigtapogatunk minden létezőt. Figyelő szelnünk előtt kigyozö ősvonalak tűnnek fel, tapintószervünkkel a tárgyakon Istentől kivésett betűkre akadunk. S így látjuk hogy a célszerűség - Isteni gondolat- plasztikus görbe betűje verődik ki winden teremtett tárgyon, metafizikai harmóniát zengenek a teremtmények a i na i... .& o 1 s üvölti: a .közért, a fold ziháló kebellel dübörgi: az életért} s növégry a virág azt susogja: magamért és az állatvilágért; a bogárvilág tarka tábora cirpeli: magamért és a növényvilágért, a magas kék ég levegőjét fodrozó, szántó madarak éneklik: magamért és az emberért; e világ koronájának, az embernek szivéből pedig felzsong a hálaérzet s zava, a lelkéből előtör a