Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

VIII. FEJEZET. Jámbor érzülete és hogyan vonzódtak hozzá az esztelen lények

tem fölé, hogy ne gondolj engem ugyanakkor fővé-' dőnek? Téged, egyszerű embert azért rendeltelek, hogy amiket benned végbeviszek, azok ne emberi érdem, hanem égi kegyelem eredményeiként tekintessenek. En hívtam életre, megőrzöm és táplálom azt és ha egyesek kidőlnek, másokkal pótlom azokat, s ha még nem születtek meg, megszületnek, és bárminő viharokat kell is ennek a szerzetnek kiállania, segítségemmel mindenha épen fog megmaradni. 4. A megszólás bűnét is a jámborság és a kegyelem ellenségének tartotta, s mint a kígyósziszegéstől, úgy félt tőle és benne kegyetlen pestist és a jóságos Isten előtt gyűlöletes valamit látott^ azért, mert a megszóló a lelkek vérén táplálkozik, akiket a nyelv kardjával öl meg. Egyszer hallotta, hogy egy testvér a másik jóhírnevét befeketítette, s ekkor helyetteséhez fordulva így szólt: — Kelj fel, kelj fel és vizsgáld ki szolgalmasan a dolgot, s ha a megvádolt testvér ártatlan, a vádlót kemény feddéssel tedd az összesség előtt megbélyegzettéi Nem egyszer meg azt, aki testvérét jóhírneve dicsőségétől fosztotta meg, a szerzetköntöstől való megfosztásra ítélte, mert arra sem méltó, hogy az Isten felé emelje szemét, míg az elrablott becsület visszaadásáról tehetsége szerint nem gondoskodik. Szerinte annyival nagyobb a megszólok gonoszsága a gonosztevőkénél, amennyivel Krisztus törvénye, amely a jóság gyakorlásában áll, inkább a lélek, mint a test jólétét kívántatja velünk. 5. A bármilyen testi bajban szenvedőkkel csodás gyöngédséggel érzett együtt, s ha valamiben nélkülözést és hiányt vett észre, jó szívének édességével vezette őket vissza Krisztushoz. Kegyessége nyilván veleszületett volt, amelyet krisztusi jósága megkétszerezett. Lelke valósággal ellágyult a szegények és betegek irányában, és akiken tettleg nem segíthetett, azoknak legalább érzéseit mutatta. Előfordult egyszer, hogy valami szegénynek, aki alkalmatlanul kért alamizsnát, a testvérek egyike keRóm. 1, 30.