Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

VII. FEJEZET. A szegénység szeretete és a hiányok pótlása

mölcse. Ez az evangéliumi szántóföld elrejtett kincse^ amelynek megvásárlásáért mindent el kell adnunk és amit nem adhatunk oda, azt hozzá viszonyítva meg kell vetnünk. 2. — Aki, — úgymond — ennek magasára kíván eljutni, bizonyos értelemben nemcsak a világ okosságáról, de a tudományokban való jártasságról is le kell mondania, hogy kisajátított birtokában bemenjen az Ür hatalmasságába

5 és egészen a Keresztrefeszített karjába vesse magát. Nem mondott le ugyanis a világról tökéletesen az, aki az önszeretet érzületének szíve rejtekében helyet tartogat. A szegénységről beszélve megannyiszor hangoztatta testvéreinek az Evangélium szavát: A rókáknak odúik vannak és az ég madarainak fészkeik, az ember fiának pedig nincsen, hová fejét lehajtsad Ez okból arra serkentette testvéreit, hogy szegények módjára szegényes hajlékot emeljenek, amelyekben ne úgy lakjanak, mint sajátjukban, hanem idegenekül, mint vándorok és jövevények. A vándorok ugyanis, mondogatta, idegen födél alatt húzódnak meg, haza vágynak és békésen vándorolnak. Lebontatta azokat a házakat, vagy eltávolította onnét a testvéreket, ahol észrevette, hogy sajátjuknak nézik, vagy az evangéliumi szegénységgel értékességüknél fogva ellenkeztek. A szegénységet rendje alapjának nevezte, amelyre elsősorban támaszkodik szerzete egész építménye, hogy annak erejéből erősödjék és pusztulásával végkép elpusztuljon. 3. Amint a kinyilatkoztatásból tanulta, hirdette is, hogy a szerzetbelépés az Evangélium eme megállapításánál kezdődik: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid vagyon és oszd el a szegényeknek.

5 Ezért csak a sajátjukról teljesen lemondó, s maguknak semmit vissza nem tartó egyéneket engedte szerzetébe, egyrészt az Evangélium idézett szavai miatt, másrészt, hogy botránykozásul ne szolgáljanak. 2) Mt 13, 44. 3) Zsolt. 70, 16. 4) Mt. 8, 20. 5) Mt. 19, 21.