Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

VI. FEJEZET. Alázatossága, engedelmessége és a kívánságára ismétlődő csodás jelenségek

nak, haszontalan és ügyetlen béresnek mondotta, lelkében és arcában felvidulva válaszolt: — Áldjon meg az Ür, kedves fiam, mert nagyigazat beszélsz. Ilyeneket illik Bernardone Péter fiának hallania! 2. Hogy magát még megvetettebbé tegye, nem szégyelte hibáit prédikációban nagy néptömeg előtt sem kinyilvánítani. Történt egyszer, hogy betegségében egészsége visszatérése okából az önsanyargatás szigorát kissé enyhítette. Testi ereje visszatértével aztán önmaga gyalázására magát megvetően így szólt: — Nincs rendjén, hogy az emberek engem önsanyargatónak hisznek, holott titokban bizony eszegetek! S a szent alázat lelkétől lángolva fölkelt, Assisi városának terére gyűjtötte a népet, s a magával hozott több testvér kíséretében ünnepélyesen belépett a székesegyházba. Ott nyakába kötelet akasztott és megparancsolta, hogy őt alsóruhában, mindenek szeme láttára azon kőig vonszolják, ahol a gonosztevőket is pellengérre állították. Odaérve fellépett rá, s bár lázas és gyenge volt, a kemény hidegben lelkes hévvel hirdette az összesség hallatára, hogy ő mint lelki ember méltatlan a tiszteletre, sőt testies és falánk lévén, inkább megvetésre érdemes. Mindazok, akik a rendkívüli látványra összejöttek, csodálkoztak, s életszigorát ismerve magukba szálltak, alázatosságát pedig inkább csodálatosnak, mint utánozhatónak ítélték. Bár a próféta jóslásaként inkább csodának látszott, mint példának,2 mindazonáltal a tökéletes alázat bizonysága volt az, hogy a múló dicséret magasztalását megvetette, az önhitt felfuvalkodottság gőgjét elfojtotta, s a hazug csalafinta színlelés ellenére viselkedett. 3. Ilyenformán többször tett olyan dolgot, hogy külsőleg összetört edényt legyen, belsőleg, lélekben pedig megszentelődjék. Az Ür szavait szíve rejtekébe zárta, nehogy mások dicséretének legyen kitéve, ami 2) íz. 20, 3. 3) Zsolt. 30, 13.