Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

Függelék.Halála után történt néhány csodája

égi szózat nem tudta megfékezni. Ezért Isten-szentje dicsőségére — haladéktalanul csodát mívelt és meg­büntette vakmerőségét. Kevéssel utóbb ugyanis, mi­kor kezében villát tartva munkára emelte azt, valami isteni erő mindkét kezét úgy a szerszámhoz mereví­tette, hogy ujjait megmozdítani sem volt képes. Meg­lepetésében azt sem tudta, mitévő legyen. Végül a templom felé vette útját, miközben egyre többen gyülekeztek köréje, mert látták különös esetét. Az oltár előtt a segédkező papok egyikének intésére magába szállt. Szent Ferencnek ajánlotta fel magát és a hármas szózatnak megfelelően hármas fogadást tett: hogy ünnepét megüli; hogy ünnepén abba a templomba megy és a Szent sírjához zarándokol. Csodálatosképen az első fogadásra egy ujja vált szabaddá. A másodikra a második oldódott fel. A harmadikra a harmadik, majd az egész karja és fo­kozatosan a másik is, mialatt a néptömeg nem szűnt meg buzgón kérni a Szent kegyességét. így nyerte vissza karja szabad mozgását és tette félre magától a szerszámát. A nép pedig magasztalta Istent és a Szent égi erejét, amely ily csodásan tud sújtani és gyógyítani. Ä szerszámok pedig az eset emlékére mainapiglan ott függenek Szent Ferenc oltárán. Ott és a szomszéd helységekben történt számos csoda megmutatta, milyen kiváló a Szent az égben és hogy ünnepét kegyelettel illik megülni a földön. 2. Cenomanó városában, midőn egy asszony szű­rő után nyúlt és orsót vett kezébe Szent Ferenc ün­nepén, karja megdermedt és ujjai szörnyen fájni kezdtek. A büntetésből tanulva a Szent erejére gon­dolt és szívében bánkódva a barátokhoz rohant. Mi­kor jámbor fiai az asszony jólétéért ostromolták Atyjuk kegyességét, tüstént visszanyerte épségét úgy, hogy kezén semmi sem látszott, mindössze né­mi égési nyom az eset emlékeképen. Hasonlóképen járt Nagy-Campaniában egy asz­szony, Olettiben egy másik és Pilleiben egy harma­dik. Ezek is vonakodtak megülni a Szent ünnepét és először bűnhődtek vakmerőségükért, utóbb azonban bánatuk miatt csodásan megszabadultak Szt. Ferenc érdemeiért. !

Next

/
Thumbnails
Contents