P. Takács Ince O. F. M.: Assisi küldöttei (Gyöngyös 1945)

I. MINDEGYIK A NAGYKIRÁLY KÖVETE - SZENT BONAVENTURA MISZTIKAI SZELLEME

képezi. Ide tartozik a sok rágalom, szó, cselekedet, amelyekkel ártani akartak neki. Majd látva, hogy így nem tehetik tönkre, átásták, átdöfték kezeit és lábait, szentséges Szívét. A Szentszív gondolatánál hosszasabban időzik és elmondja azokat a mélyértelmű szavakat, amelyek Sz. Bonaventúrát a Szentszív első nagy tisztelőjévé avatják (3. f.). Amint a szőlőnek van kötözési ideje, úgy kötelékekkel veszik körül az Űr Krisztust is. Eme kötelékek adva vannak az ő engedelmességében, a Szűzanya méhében, a jászolyban, abban a kötélben, amellyel elfogatásakor kötözik meg, majd meg abban, amellyel az oszlophoz erősítik, a tövis koronában és a vasszögekben (4. fej.). Ezeket a hasonlóságokat a szőlő megmíveléséből vette. Ezután most magát a szőlőtőt szemléli, és akkor észreveszi, hogy egyéb növények, fák között a szőlő a legformátlanabbnak látszik. Ezzel pedig jelezve van az Űrnak egész élete, amely „példa és vértanúság" volt, és pedig születésétől egészen a kereszthalálig (5. f.). A második hasonlóságot itt a szőlőtő leveleiről veszi, amelyek más növények és fák leveleinél kiválóbbak. E leveleket karóhoz kötik, fölemelik; ugyanilyen levelek a Titokzatos Szőlőtőnél a keresztfán kiejtett szavai (6.). Hét szava gyönyörű hét levele ennek a mi Szőlőtőnknek (7—13. fej.). A harmadik hasonlatot a szőlő virágzásából veszi (14. f.). Titokzatos Szőlőtőnk virágai Szent Bonaventúra szerint az ő illatos erényei. Ezek az erények szerinte: az alázatosság ibolyája, a tisztaság lilioma, a türelem és szeretet rózsája, valamint az önmegtagadás sáfránya. A többit elhagyva csak a rózsáról akar beszélni (14. f.). A 15. fejezetet eme sokat kifejező mondattal kezdi, amely a fejezet tartalmát is összefoglalja: „A mi Szőlőtőnkön, a legkegyesebb Jézuson virágzik a pirosló és égő rózsa; pirosló szenvedésének vére miatt, égő szeretetének tüze miatt, harmatos az édes Jézus könnyhullatása miatt". Külön szól (16. f.) a szeretet rózsájáról, ahol eme föltett kérdésekre felel meg: ki, miért, kiket, mennyire szeretett. Ugyancsak a szenvedés rózsájáról is (17.) szól, amely ott illatozott minden lépésében, mégis különlegesen megnyilatkozik vérehullásában. Most sorbaveszi Urunk egyes vérhullatását. És pedig szól körülmetéléséről (18. f.), a halállal vívódó és vért izzadó Jézusról (19.), majd harmadszor és röviden szól arról a vérhullásról, amelyet a