P. Takács Ince O. F. M.: Assisi küldöttei (Gyöngyös 1945)
II. A KEREK ASZTAL LOVAGJAI - MAGYAR FERENCESEK II. JÓZSEFTŐL A KIEGYEZÉSIG
História prov. SS. Salvatoris, Kassa, 1759, 38). Emlékeik folytonosságát megszüntette a török pusztítása és a hitújításnak szenvedély fűtötte tüze. Temesvári Pelbárt, Laskai Osvát szelleme, Tomori Pál áldozatkészsége és nemzetmentő törekvése vérhullámok közé temetkezik. A XVII. és XVIII. században megkezdődött a nagy újjáépítés a két rendtartományban és pedig fegyelemben, új rendházak gyarapodásában és tevékenységben. Mindkét rendtartomány nagyot alkotott, amidőn az ú. n. „szerzetesi reformációt" fölvette. Ez a folyamat a XVI. század közepén kezdődött az ellanyhult középkori obszervancia ellensúlyozására és fölfrissítésére. 1629-ben a salvatoriana provincia, 1659-ben pedig a mariana provincia lesz reformálttá. Ez azt jelentette, hogy szigorú szabályokat alkottak, ezentúl kevés igényűek, a szegénység hűséges megtartói, sok elmélkedés, szinte szemlélődés, éjjeli kórusozás és nagyon sok munka az osztályrészük. A munka főleg kolostorok építésében, a hozzá való anyag megszerzésében, a megélhetési eszközök előteremtésében áll. Lelki téren pedig: a megfogyatkozott katolicizmus népi elemeinek visszahódításában, egész megyék, vidékek vándorapostolkodásában és pasztorálásában, plébániák és kuráciák ellátásában és alapításában és egész vidékek megtérítésében, illetve visszatérítésében fáradoztak. Nemsokára a két rendtartomány virágzó és terebélyes fává fejlődött a XVII. század folyamán. Főerejük a fegyelemben összefogott ima és tevékenység napirendszerű, vagy a kolostoron kívül alkalomszerű váltakozásában állt. A testvérek ugyanezen időben posztóványolással, kéregetéssel és rendi gyógyszertárak fönntartásával tevékenykednek. A XVII. század végén és a XVIII. század elején kezdik fölvirágoztatni a búcsú járóhely eket: Andocs, Bucsuszentlászló, Segesd, Sümeg, Szeged, Radna, Csiksomlyó, stb. Hatalmas egyéniségeik elárulják a rendben elrejtett szellemi, lelki és társadalmilag megújító erőt. P. Cziráky Antal mariánus provinciális bölcs tanácsadó (1698), P. Malomfalvay Gergely és P. Kopcsányi M. Bonaventúra jónevű írók és lelki emberek. P. Bárkányi János híres szónok és II. Rákóczi Ferenc gyermekkori nevelője. A tudomány és szónoklat a Studium generálék miatt