P. Takács Ince O. F. M.: Assisi küldöttei (Gyöngyös 1945)

I. MINDEGYIK A NAGYKIRÁLY KÖVETE - AGOSTINO GEMELLI

AGOSTINO GEMELLI Ama férfiak között, akiknek az olasz szellemi élet fejlődésében jelentős szerep jutott, méltán foglal helyet P. Gemelli Ágoston O. F. M., a milánói katolikus egyetem rektora. A benne megnyilvánuló szellemi őserő és lelki élményei arra képesítették őt, hogy sokban hozzájárul­jon az olasz nép kulturális helyzetének emeléséhez, a műveltek lelkének kiképzéséhez és a hetvenes évek utáni egyházellenes felfogású közszellem átalakításához. P. Ge­melli bizton azok közé a nagy szellemek közé számít­ható, akik az új, lelki, pozitív hitű Olaszország talaját előkészítették, sőt azt jelenleg is művelik. Tudomá­nyos vívmányai, bölcseleti iskolája pedig már-már nemzetközi téren is niagy hírnevet kölcsönöznek neki. Mint alaposan képzett orvos kutatásaival, mint böl­cselő súlyos megállapításaival és követőinek szép szá­mával, mint egyetemalapító a teljesítmény nagyságával, szinte hihetetlen termékenységű és apologetikus színe­zetű irodalmi működésével tiszteletet parancsol magával szemben. A közelmúltban (1932) kiadott, egyik nagysi­kerű és már harmadik kiadás felé közeledő könyvével (Il francescanesimo, A franciskanizmus) helyet kér ma­gának a franciskánus írók legelőkelőbbjei között is. 1 — Ezzel a sokoldalú és mélyreható működésével elárulta már eddig is, hogy korunk egyik legnagyobb gondolko­dója. r A jelen eszmefuttatással megkísérlem röpke voná­sokban, vagy tényfelsorolásban összegezni tevékenységét, hogy ilyképen halvány fogalmat alkossunk eddig befu­tott pályája nagyságáról és jelentőségéről. P. Gemelli életére fényt vett a Raymundus Schmidt tanártól irányí­tott Die Philosophie der Gegenwart in Selbstdarstellun­gen c. sorozat V. kötete, amelyben Gemelli elmondja a maga szereplését az olasz bölcselettörténet fejlődésében, 1 A Katholikus Szemle 1932 októberi számában ismer­tette dr. Márffy Oszkár.

Next

/
Thumbnails
Contents