P. Takács Ince O. F. M.: Assisi küldöttei (Gyöngyös 1945)

I. MINDEGYIK A NAGYKIRÁLY KÖVETE - SZENT BONAVENTURA MISZTIKAI SZELLEME

encián mondott a ferencrend generálisának és a Szent Antal-kollégium tanári karának. „Ö, aki az eszmélő dés leginkább meredek magaslataira fölhágott, a misztika teológiáról oly tökéletesen értekezett, hogy abban — a szakemberek közös véleménye szerint — könnyen vezérül tekinthető. Gyakran és szívesen olvastuk ezt a Doktort; ebből az olvasásból kifolyólag hihetetlen lelki élvezettel töltekeztünk és szinte a levegőbe emelkedünk: ő ugyanis Istenhez vezet." 1 1 Ha a pápák ennyire magasztalták Bo­naventúrát, akkor nemcsoda, ha egyes kiváló tudósok, mint pl. a híres Gerson is a sok jeles egyháztudós között őt tartotta a legkiválóbbnak." ... és hazánkban? Hogy valamikor Szent Bonaventura művei szinte közkézen forogtak, azt eléggé mutatja a ferences eredetű kódexeink tartalma, ahol sokszor lefordítják műveinek egyes szebb vagy aktuálisabb fejezeteit, sőt kisebb lelki­misztikus könyveit is. A török hódítás és vallásújítás hullámainak elcsendesültével, a bonaventúrai másolás és a műveiből való táplálkozás szinte egészen elül, úgy hogy soha sem tud nagyobb erőre kapni. A XVII. és XVIII. sz. bonaventúrai irodalmi termékek régebbi, kevésbbé kritikai kiadású müveiből és külföldi, főleg német fordí­tásokból táplálkoznak, de éppen azért már nem látják olyan tisztán Sz. Bonaventúra eredeti írásait sem, hanem egyéb compilátiókkal tévesztik össze. így pl. 1722-ben egy klarissza fordításában jelenik meg Szent Ferenc élete, amely „Szent Bonaventúra Doctor és Cardinal ál­tal Summában foglaltatott", de amely munka sokban ha­sonlít inkább a Fioretti, avagy a Spéculum perfectionis gondolkodásához, mint pedig Szent Bonaventúra „Le­1 1 V. ö. Acta Ordinis Minorum, 1890, IX. 177—178. Latin eredetije így hangzik: „Is postquam maxime arduas specula­tionis summitates conscendit, de mystica theologia tanta per­fectione disseruit, ut in ea, communi hominum peritissimo­rum suffragio, habeatur facüe princeps. Frequens libensque nos Doctorem hunc legimus; ex qua lectione incredibili animi voluptate percellimur et fere in aëra levamur: ipse enim ma­nuducit ad Deum". 1 2 Op. Om. X. 34.

Next

/
Thumbnails
Contents