P. Takács Ince O. F. M.: Assisi küldöttei (Gyöngyös 1945)

I. MINDEGYIK A NAGYKIRÁLY KÖVETE - SZENT BONAVENTURA MISZTIKAI SZELLEME

tanunk azt a hatást, amit Szent Bonaventúra nemcsak korára tett misztikái szempontból, hanem amit ugyan­azon szemszög alatt a későbbi századokra is gyakorolt; ez különben annál inkább érthető, mivel a későbbiek kellő távlatból szemlélték az ő nagy egyéniségét és így elfogulatlanul értékelték és mérték le misztikájának sú­lyos, majdnem kitörölhetetlen jellegét. Mindaz az iroda­lom, amely a lelkiélet és lelkigyakorlatok fontosságát hangoztatta, avagy egyenesen az Istennel folytatott egye­sülésre buzdított, úgy mutat rá Bonaventúra misztikus és lelki írásaira, mint amelyek a kiteljesedett tökéletes­ség példányai és valósággal lelki municióraktárt képez­nek. Nem is olyan régen hangoztatta egy francia kapuci­nus, P. Symphorien az ő nagy befolyását Kempis Tamás Krisztus Követésére.® Alapos cikkében ugyanis kimutatja főleg belső érvekből a bonaventúrai gondolatmenetet eme aranykönyvben. Sőt azt a hatást is észreveszi, amit a Szeráfi Tudós a németalföldi talajon keletkezett közös élet testvéreire és ezeknek tulajdonképeni alapítójára Radewyns Florentiusra gyakorol. 4 Fölhozza P. Sympho­rien még a spanyol Cisneros bencés apátra tett hatásat is, hogy így kidomborítsa azt a befolyást is, amelyet Szentünk Loyolai Szent Ignácra is gyakorolt. 5 Különösen nagy vonzóerőt gyakorolt Szent Bonaventúra misztikus szelleme a XIV. század német domonkosrendi mestereire, Suso Henrikre és Eckehartra. P. H. Denifle O. P. vette észre először és mutatott reá, hogy Suso Henrik mester „Exemplar" c. művecskéjében majdnem az egész 54. fe­jezetet Szent Bonaventúra „Itinerariumából" vette. 8 Egy másik író pedig így ír erre vonatkozólag: 7 „Mehrfach schliesst er (Suso) sich fast wörtlich an Stellen des Iti­* P. Symphorien, L'influence spirituelle de S. Bonayen­ture et l'imitation de Jésus Christ. V. ö. Etudes Franciscai­nes, t. XXXIII 1921, t.; XXXIV 1922, XXXV 1923. V. ö. még Franziskanische Studien, 1928, 294 sköv.: Dr. H. Gleumes: Der heilige Bonaventura und die Imitatio Christi. * Franzisk. Studien, u. o. 295. 6 Franzisk. Studien, u. o. 297. 9 Opera Omnia S. Bonaventurae, Quaracchi, 1891, V. köt., XXVII. 7 Mr. S. Hahn, in Festgabe zum 60. Geburtstag Clemens Baeumkers: Beiträge zur Gesch. des Phil, des Mittelalters, Supplementband, Münster 1913, 349. V. ö. Archívum Fran­ciscanum Historicum, XIV, 1921, 40.

Next

/
Thumbnails
Contents