P. Takács Ince O. F. M.: Assisi küldöttei (Gyöngyös 1945)
I. MINDEGYIK A NAGYKIRÁLY KÖVETE - PORDENONEI BOLDOG ODORIK NAPKELETI UTAZÁSAI A XIV. SZÁZADBAN
lás láttán. Megbotránkozott azonban a pogányságnak sok hihetetlen babonáján, szokásán és erkölcstelenségén, úgyhogy mind le sem merte írni azokat. Kifejezései „non curo scribere", „scribere non multum expedit", s egy másik kijelentése: „és így van még sok egyéb csodálatos és állatias dolog is, amelyek ott megtörténnek, de amelyeknek leírása nem nagyon illendő", amellyel a Quilon lakóiról szóló ismertetését zárja be (X. 5. 440) — azt engedik következtetni, hogy sokkal többet tapasztalt, látott és talán több lelki fájdalmat érzett, mint amennyit az utókor számára lediktálhatott. Már a tulaj donképeni India első városában Tanaban (Bombay) észrevette a tűzimádókat és tapasztalást nyerhetett a hinduk vallásáról, akik szentnek tartják a különféle állatokat (VII. 5, 423.). Ugyanitt találkozott már nesztoriánus keresztényekkel is, akik azonban „szakadárok és eretnekek". Azt is megfigyelte itt, hogy a halottakat nem temetik el. A tűzimádó parszik tényleg még jelenleg is a madaraknak, keselyüknek zsákmányává teszik ki a halottat. 9 4 Tapasztalta azt is, hogy a hinduk a hajón nem tűrnek meg halottat,mi vei szerintük az nagy veszedelmet jelentene számukra. És ő mégis rejtegette a hajón a ferences vértanuknak, B. Tolentinói Miklósnak s vértanú-társának tetemét. Délindiában látta, hogy vannak ott ökörimádó pogányok, amint jelenleg is vannak a brahám vallás követőinek szent teheneik (X. 2. 440.). Ugyanitt említi az emberáldozatokat, amelyeket kegyetlen bálványaiknak ajánlanak fel. Ezek sokszor negyven hajadon vérét követelik, a nők pedig fiaikat és leányaikat ajánlják föl nekik. Odorik itt valószínűleg a kegyetlen Shiva és neje a sötétlelkű Durga tiszteletéről tesz említést; ezeknek még ma is — angolok minden szigorú intézkedés ellenére is — áldoznak titokban embervért. Szólt arról az „elvetemült" indiai szokásról is, hogy a meghalt férjjel első feleségét is eltemetik. Amit a XI. fejezetben említ a bálványoknak szentelt tóról, a zarándoklatról és a bálvány szobrával tartott körmenetről olyan élethű, minthacsak egyszerűbb formában Erdősi M Sebők: öt világrészen keresztül, 488; Erdősi K.: Napsütéses Indiában 312. ahol a párszi temetőről, vagyis a „Hallgatás tornyáról" szól.
