P. Takács Ince O. F. M.: Magyar ferences aszkeikus élet és aszketikus kiadványok a XVII. és XVIII. századra (Budapest 1942)

I. A ferences aszketikus élet árnyalatai - Napirend és benső élet a XVII. és XVIII. században

kereszttől negyven napig, a provinciai szabályzatok semmiféle parancsot nem adnak. Az 1659-i statutumok rendelkezése azonban meghagyja, hogy az egészségesek vízkereszttől negyven napig vacsorát ne egyenek. Az ebédlőben mind ebéd, mind vacsora előtt térdenállva kiterjesztett karokkal elmondtak egy Miatyánkot és Üdvözlégyet, azután a Laudate Dominum omnes gentes zsoltárt ; aztán fölálltak, elmondták a megholtakért a De profundist, majd következett a rendes asztali áldás imája. Ennek végeztével az elöljárók és öregebb atyák helyeinek kivételével, a többi helyeket egymásután foglalták el. Evés alatt csak nagy ünnepeken diszpenzáltak a csendhallgatás alól.

1 Az alázatosság gyakorlása végett, az elöljárókat kivéve, fölhívja az atyákat és klerikusokat, hogy edényeket mossanak. A jó példaadás miatt ezt azok is tegyék meg, akik különben föl volnának ettől mentve.

2 A szegénységet szigorúan veszik. Évenként kétszer adódik alkalom a lelkigyakorlatok végzésére. Az 1730-i határozatok a lelkigyakorlatok megtartását nagyböjtre rendelik el (26. o.). Az egyes rendházak bevezetik krónikáikba, a domus históriáé-ba a lelkigyakorlatozók neveit. Teljes nyolc napig tartották azt meg. Bizonyos ünnepélyességgel vonultak a lelki magányba. Az elöljáró áldást adott reájuk, fölhúzott kápával ettek, a legteljesebb és szigorú silentiumot tartották, minden munkától és közügytől elvonatkoztattak, és csak egyedül az imádságnak, elmélkedésnek, szemlélődésnek, önmeg'tagadási gyakorlatoknak éltek. Hamvazószerdán kezdődött rendesen ez a lelkigyakorlat. Aki azonban akkor nem tudta elvégezni, — majd pedig később szokásba is jön —, az ilyen a Szeplőtelen Fogantatás előtti nyolc napon, helyesebben ádvent első vasárnapjától kezdve végezte el az előírt nyolcnapos lelki magányt. Annak a nagy és szigorú vallásos és aszketikus életnek, amelyben a XVII. és XVIII. század magyar ferences provinciái virultak, — kifolyása az a sok szentéletű jellem, akik a szigort és életszentséget összekötötték az apostoli életmóddal. A magyar ferences aszkéta-lelkületnek mindig felejthetetlen nagyjai maradnak a két századból : P. Kopcsdnyi Márton (megh. 1638) kiváló aszkétikus író, P. Malomfalvay Gergely (1669) volt provinciális és kinevezett erdélyi püspök, P. Remethey Nárcisz (f 1703), P. Cziráky Antal (f 1696) kétszer is provinciális, P. Schimperger Hippolit nagy aszkéta és misztikus (f 1723), P. Pordányi András (f 1730) definitor generális, aki az andocsi kegykép előtt halt meg, P. Ozolyi Flórián (f 1755) nagy misszionárius, P. Kósa Jenő 1 Statuta, 1659, 64. 2 Statuta, 1659, 32 ; 1730, 25.