Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

X. Pantheizmus-e Assisi Szent Ferenc természetszeretete? Irta: Dr. Madarász István

gaiért s kötelezte arra, hogy garázdálkodásait szüntesse meg s megígérte, hogy erre az esetre a gubbioiak élete végéig gondoskodni fognak eltartásáról. A farkas bólintott fejével s jobb lábát Szent Ferenc tenyerébe tette s ezzel fejezte ki, hogy a szerződést állja. Szent Ferenc olyan viszonyban volt az állatokkal, mint Ádám lehetett velük a bűnbeesés előtt. Amint az ártatlanság paradicsomi korában nem volt ellentét, hanem csodálatos harmónia az okos s oktalan teremtmények közt, úgy a tiszta s ártatlan szívű Szent Ferenc szeretete Isten s a teremtmények iránt visszavarázsolta az ősi paradicsomi harmóniát.

1) Nem csoda, hogy Szent Ferenc a vadállatokat is meg tudta szelídíteni s engedelmességre bírni, hiszen meg tudta fékezni durva lelkű és ellenségeskedést, bosszúállást szerető kartársait is. Találóan nevezi őt Ozanam a középkor Orpheusának.

2) 2. Nemcsak részvétteljes gyöngédség és általános szeretet az, amely Szent Ferencnek a természethez való ragaszkodásában megnyilvánul. Az ő természetszeretetének magasztosabb, misztikusabb indító oka is van. A természet adományai, a természet lakói előtte szent szimbolumok, melyek őt szent dolgokra emlékeztetik és ezért az élettelen tárgyakat is szeretni tudja. A tűz Szent Ferenc szemében az örök világosság jelképe, halvány kisugárzása, azért testvérnek nevezi. Mikor betegségében izzó vassal, fájdalmas égetéssel akarják gyógyítaní, gyengéden így szól a tűzhöz: »0 tűz testvérem, ki oly előkelő és hasznos vagy az összes teremtmények között, kérlek, légy hozzám udvarias ez órában, mert látod, én szerettelek téged és ezután is szeretni foglak az iránt való szeretetből, aki alkotott téged«. Tisztelettel járt a köveken, mert azok Krisztusra emlékeztették, aki az egyház szegletköve. Különösen tisztelte és szerette a vizet, mert ez a lelki tisztaságnak és megújhodásnak szimbóluma. Szereti a fát, mert ebből készült az ő szeretett Urának keresztje. Egyik testvérét, aki fát vágott az erdőben, arra kéri, hogy a fát ne vágja ki egészen, hagyjon belőle annyit, hogy zöldelni tudjon. Szereti a virágot, mert a virág a lelki erények jelképe

; különösen kedveli a liliomot, mely Saaron liliomára emlékezteti. Szereti a virágdíszes, hegyes-völgyes Umbriát. mert ez a bájos vidék az örök paradicsom előképe szemében. A bárány Isten bárányára emlékezteti, a gerlice eszébe juttatja az Úr szavait: »Legyetek szelídek, mint a galambok«. Még a férget is sajnálja eltiporni, mert ez emlékezteti a szenvedő Úr Jézus jelzőjére : »Féreg vagyok és nem ember«. E gyöngéd és finom lélek tehát nemcsak költői rajongásból szerette a természetet, nemcsak nemes ösztönszerűséggel és veleszületett jósággal ragaszkodott hozzá, hanem mindenben s mindenütt a teremtmények között kereste s keblére ölelte a Teremtőt. Gyönyörűen ír róla Émile Gebhart klasszikus művében (L'Italie mystique. Paris 10. éd. 114. 1.) »Pour ce coeur si tendre, l'amour de tous les êtres vivants n'est point seulement ') »Si François par son innocence et sa simplicité était revenu pour ainsi dire à la condition d'Adam, lorsque ce premier père voyait toutes les créatures dans une lumière divine et les aimait d'une fraternelle charité, les créatures à leur tour lui rendaient la même obéissance qu'au premier homme.« Ozanam: Les poètes franciscains en Italie au XIII. s. Paris 1882. 71. 1. »C'est ainsi que saint François d'Assise parait comme l'Orphée du moyen age, domptant la férocité des bêtes et la dureté des hommes et je ne m'étonne pas que sa voix touchait les loups de l'Appenin, si elle désarma les vengeances italiennes, qui ne pardonnèrent jamais.« Ozanam i. m. 75. 1.