Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XXV. Olasz ferences költők. Irta : Dr. Várady Imre

jaj, ha a mérleg felbillen kezedben ! Arany, réz, vagy vas-e a lényed, megmutatja maid e próba. Hivatalod olyan kohó, melyet csak a színarany bír el, ami nem nemesfém, salakká változik benne. Bizony nehéz igát vettél magadra, csúf vihar tombol körülötted és nyájadban farkasok járnak, jól vigyázz hát, hogy a sok koncleső hízelkedő meg ne ejtsen, mert külömben majdan »canterai mala canzone«. Amitől jacopone félt, csakhamar bekövetkezett. A jóságos, de gyönge Celesztinnek le kellett mondania és helyét Caetani biboros foglalta el, akinek már todii püspök korából rossz hírét tudhatta költőnk.

1) Megfeledkezve a köteles engedelmességről, alázatról, megbocsátásról, epésen és gyűlölettel fordul ellene jacopone az »0 papa Bonifazio molfhai iocaío al mondo« kezdetű énekben és elvetemült káromlónak, bitorlónak, új Lucifernek nevezi a pápát, aki bűneivel megmérgezte az egyházat. Sohasem ült még ilyen méltatlan ember Szent Péter székén, soha ilyen árvaságra nem jutott még az egyház. »Piange la Ecclesia, piange e dolura« és maga jézus Krisztus is fájdalmasan panaszolja, hogy »la Ecclesia sua romana«, melyet vérével jegyzett el magának, hálátlan iránta s megcsúfolja a szeretetet, melyet ő hozott a földre. Csupa lázító harci riadó a pápa ellen minden sor, amit jacopone e korban ír s énekeinek bizonyára számottevő hatásuk is volt a tömegek hangulatára, míg Bonifácnak nem sikerült ártalmatlanná tenni a veszedelmes énekest. A börtönben aztán egy csapásra elhamvad tüze. A gyűlölet, mellyel előbb Bonifácnak rontott, most önmaga ellen fordul. Gúnyosan ismétli a pár évvel előbb Celesztinhez intézett kérdést: »

Che farai Fra Jacopone? S'e venuto al paragoned Bűne tudatában, de majdnem egykedvűen viseli sorsát. A tömlöc förtelmeinek leírása inkább komikus, mint megindító. De ez a fásult, szinte akasztófahumoros hangulat nem tart sokáig. Kevés idő multán már így üzen a pápának: Könyörülj meg rajtam, mondd ki a nagy szót: »Absolvo te«, hogy felocsúdjon lelkem s akkor nem bánom, ha minden egyéb szenvedésem halálomig tart is. Csapásaidat bátran állom, két erős pajzs véd meg ellenük. Az egyiket balról hordom, keményebb a gyémántnál, nincs fegyver, mi átaljárja, ennek öngyűlölet a neve. A másik jobb mellemet védi, vörösízzó mint egy ékkő, ez a felebaráti szeretet. Bármily ádázul ütsz is rájuk, szeretetem pajzsáról visszapattan minden támadás. Ha egyszer szót válthatnék veled, azt hiszem, javadra szolgálna. Addig is, mintegy példát adva a megbocsátásra, így búcsúzik régi ellenfelétől : »Áldjon, áldjon, áldjon Isten s hárítson el minden rosszat felőled.« 2) Még szívhez szólóbb a következő ének, amivel 1300 ban, a nagy egyházi jubileum alkalmával fordul a pápához feloldozásért. Már azt sem kéri, hogy eljöjjön hozzá, egyetlen írott szava is elegendő, hogy a kiátkozottak posványából szabadúljon. Úgy hever a templom lépcsőinél, mint a bélpoklos s míg mások ezrével nyernek bebocsáttatást, ő még mindig nem járulhat az Úr asztalához. Mint hajdan jairus leánya, ravatalra van kiterítve, de annál sokkal rútabb halált hal a lelke. A pokol kapujában didereg már s hallja, mint siratják Szent Ferenc fiai elvesztett testvérüket. Lázárként fekszik a sírban, de nincs mellette se Mária, se Márta, akik az Úrhoz könyörögnének érette, hogy elhangozzék végre a hatalmas szózat: »Kelj fel öreg s térj meg testvéreid közé.« Fra J) D'Ancona id. m. 71—72. 1. — 3) 0 Papa Bonifazio io porto el tuo prefazio.