Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XXV. Olasz ferences költők. Irta : Dr. Várady Imre

kiesnek a szádból. — Hogy zárjam le, mikor már nincsen ajkam, soh'sem hittem, hogy még ilyen révbe érjek, mitévő leszek majd, hogyha magam s lelkem a tűzre vettetünk ? — Hol vannak erőtől duzzadó karjaid, amikkel birkóztál és fenyegetőztél ? Csak vakard a fejedet, rázd meg az üstöködet, hetykélkedj, ha tudsz még! — Deli termetem már e gödörben fekszik, a húsa lehullott, csontja maradt csak meg, a hírem elnémult, szörnyű bajba dőltem. — Talpra hát, talpra hát, eleget hevertél, ragadj fegyvert s pajzsot, gyávaságod vesd le, ne túrd még tovább is ezt a gyalázatot. — Hogyan keljen talpra, ki ide van ágyazva, ó milyen balga az, aki életében nem gondol a végre! - Hívd el hát rokonaid, segítsenek rajtad, védelmezzenek meg a falánk férgektől, biz fürgébbek voltak, mikor osztozkodni gyűltek a torodra! — Nem hívhatom őket, fogva vagyok itten, de csak küldd el őket, lássák mivé lettem. Világi emberek tekintsetek reám s ne legyetek többé hiúak a földön, mert előbb vagy utóbb ilyen nagy szükségben sínyletek mindnyájan. Művészileg jóval magasabb fokon állanak a végítélet víziójából született költemények. E mozgalmas, komorszínű leírások az utolsó nap iszonyatos pusztulásáról, mikor a nap és hold fénye kialszik, a csillagok lehullnak az égről, megáll a vizek futása, meggyullad a levegőég, üvölt a tenger és dögvész teríti halomra az embereket, némely strófájában a Dante előtti olasz irodalom javatermékei közé tartoznak, bár azt a hat fönséges sort, mely a bűnös kétségbeesett menekülését érzékelteti a láthatatlan, de mindenütt jelenvaló bíró elől, — che la veduta di Dio mi circonda e in ogni loco paura mi desta, — s amelyet a régi irodalomtörténészek annyi joggal magasztaltak,

1) a legújabb szövegkritikai vizsgálatok alapján nem tekinthetjük jacopone művének. És amint e pompás képekben a vezeklő már-már háttérbe szorul a költő mellett, az idő folyamán a végletes világgyűlölet hangja is mind ritkább lesz. Az asszonyokról írott szatira

2) csak csípős és kíméletlen már, mint a kor effajta gunydalai általában, de nem keserű. Mikor pedig egy másik, ugyancsak közkedvelt erkölcsképet, a póruljárt kikapós öregember rajzát ismétli,

3) Jacopone felháborodása jóízű, népies komikummá enyhül És csakhamar a humor elnéző mosolya is megjelenik a rideg vezeklő arcán. Szomorúan látja, hogy mind kevesebben vannak Szent Ferenc igaz tanítványai. Szegénység úrasszony özvegységre jutott. Útnak indítja hát új otthont keresni.

4) Dús prelátusoknál kopogtat először, de már a küszöbről bottal kergetik el. jámbor szerzetesházba ajánlkozik aztán, de bár a barátok szenteknek látszanak, megfutnak előle. Még a koldusok sem hederítenek rá, elmegy hát az erdők remetéi közé. Ezek ugyan hitvány rongyokban járnak, annál nagyobb azonban étvágyuk. Szegénység asszony innen is tovább áll, s most már egy apácaklastromba akarna bejutni. A kapus-nővér megijed láttára és a főnöknőt hívja. Ez, mintha ördögi kísértet állana előtte, rémülten hányja a keresztet magára, szóba sem akar állani vele. Donna Poverta megismerteti magát s szemére veti az apácáknak hívságos voltukat. Erre aztán az egyik nővér olyan mérges F. de Sanctis: Storia della lett. ital. Bari, 1925. 37. 1. a) 0 femene guardale. 3) Audite una tenzone che era fra due persone. i) O amor de povertate la tua gran nobilitate . . .