Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XXV. Olasz ferences költők. Irta : Dr. Várady Imre

A bűntudat és vezeklésvágy e tulságai mögött az az elemi erejű megismerés áll, hogy a véges élet teljesen értelmetlen zűrzavar az örökkévalóság gondolata nélkül. Jacoponet állandóan a mulandóság borzalma, a halál rémképei foglalkoztatják. Ezeket látja mindenfelé s sötét árnyékukban csupa hitványsággá törpül, amit az emberek nagyra tartanak. Nem győzi hát elég megrázóan szemük elé tárni a világ dolgainak semmiségét. »Omo mettete a pensare onde te viene et gloriare.« »Gondold el ember, mi okod van kevélykedni ! Hitvány anyagból teremttettél, könnyek közt hoztak a világra, sírás volt első éneked, az életed nyomorúság s ha az Úr visszaveszi, amit tőle kaptál, mi lesz veled, porrá mállasz a halálban.« És a halál mindenütt jelenvaló, készüljetek hát fogadására, mondja egy másik énekében.

1) Hívatlanul jön és senkinek sem kegyelmez, se barát, se rokon, se gazdagság, se tudás, nem véd meg ellene. »Ecco la paliida morte, laida scura e sfigurita«, hiába zártok el előle ajtót, kaput, magas toronyba hiába menekültök, elétek toppan, bárhol vagytok és elvisz mindent, életet, erőt, hatalmat és minden dicsőséget. Hogy saját döbbenetét másokban is hasonló erővel keltse fel, jacopone nem riad vissza a legdurvább eszközöktől sem. Sokszor a trivialitásig kíméletlen és a rútat teljes nyerseségében mutatja be. Nincsenek művészi szempontjai, nem válogat a lázas képzeletében feltörő képek között, lelke zordon káoszából szűretlenül ömlik ajkára a szó. Némelyik verse egy-egy kétségbeesett vészkiáltás, mely a legérdesebb szívekbe is vérig hasít. A legjellemzőbb e vezeklő énekek közül az élő és a halott párbeszéde,

2) mely száraz prózában körülbelül így hangzik: »Ember, ha gőgben vigadozol, menj és gondolj a sírodra, jusson eszedbe, hogy egykor oly formába kell majd visszatérned, amilyenben ez az ember fekszik sötét gödre mélyén. Elföldelt ember, ki olyan hamar hagytad el a világot, felelj, hol vannak ékes köntöseid, mikor ilyen rondaságban látlak? — Ó testvér, ne csúfolj, mert sorsomat te is hasznodra válthatod. Mikor rokonaim koporsóba tettek, hitvány condrát adtak meztelen testemre. — Hol vannak sok gonddal kifésült fürteid? Kivel verekedtél, ki koppasztott így meg? Forró víz mosta ily simára tarkódat? Nincs többé szükséged fodrászmesterségre. — Fejemről, mely egykor, óh, de szép szőke volt, a hússal együtt szakadt le a hajam, dehogy gondoltam rá, mikor a világban pávásan forogtam. — Hol vannak egykor csillogó szemeid ? Fényük kihúnyt és vakon ásít két üregük. Azt hiszem, a férgek lakmároztak rajtuk. — Elvesztettem őket, amikkel vétkeztem, mennyit kell szenvednem, testem férgek étke, tűz emészti lelkem. — Hová lett az orrod, amivel szagoltál, miféle kórságtól hullott le képedről ? Nem tudtad megóvni férgek étvágyától, ó de lehanyatlott régi büszkeséged ! — jó szagokra vágyott orromat lemarta a sírverem bűzös nyirkossága, dehogy is gondoltam rá mikor a hamis hiúságokkal teli világot szerettem. — Hol van éles nyelved, nyisd ki a szájadat: nincsen benn semmi. Levágták, vagy fogad rágta le helyéről ? — Elpusztult a nyelvem, amivel beszéltem és sok viszálykodást szívesen szítottam, nem jutott eszembe, hogy így fog bűnhődni mértéktelensége ételben, italban. — Zárd le ajakadat, född be a fogaid, hogy aki rád néz, meg ne vigyorogják, félelemmel tölt el puszta látásuk is, a nélkül, hogy húznák, ') Non tardate, o peccatori. — -) Quando t'alegri, omo de altura.