Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XXV. Olasz ferences költők. Irta : Dr. Várady Imre

Ennél több közvetlen elismerés a költő Jacoponenak tudtunkkal nem jutott 1496-ig, amikor verseinek első kiadása jelent meg Firenzében. Ám gyorsan elterjedt népszerűségének minden dicsérő szónál ékesebb bizonysága a költeményeiről készült másolatok nagy száma és az a körülmény hogy hamarosan mások szerzeményei is az ő neve alatt kerültek forgalomba s szerepelnek a verseit tartalmazó kéziratokban. Hatásának gyakori nyomaival találkozhatunk többek között Savonarolánál, Luca della Robbiánál, Neri Szent Fülöpnél, akik vagy írásaiból idéznek s élete példájára hivatkoznak, vagy motívumokat vesznek át költészetéből. S a XVI. század folyamán sem csökken még az iránta való érdeklődés; 1514-től 1558-ig négy gyűjteményes kiadása jelenik meg, a következő század második évtizedében pedig további kettő tartja ébren Jacopone kultuszát.

1) E kiadások azonban a külömböző vidékek dialektusa szerint módosult és a használat folytán többé kevésbbé romlott szövegeket adnak és Jacopone saját munkái közé sok idegen eredetűt is felvesznek, úgy hogy a valóban tőle származót az utánzók műveitől megkülömböztetni és hiteles formájára visszavezetni csak beható kritikai vizsgálat tudná. Ezt a feladatot azonban az olasz filológia mindmáig nem végezte még el kielégítő módon, Jacoponenak még mindig nincsen megbízható és teljes kritikai kiadása s ez az oka annak, hogy amikor a múlt század folyamán felélénkült olasz irodalomtörténeti tevékenység újból felfedezte, nemcsak világnézeti külömbségek érvényesültek költészete sokféle megítélésében, hanem a kérdés filológiai tisztázatlansága folytán nem is azonos versanyagon épültek fel különböző méltatásai, ami természetesen a jellemzés és értékelés további eltéréseire vezetett. így például Ozanam Dante előfutárját látja Jacoponeban és egy régi történeti adatot félreértve, azt állítja, hogy Dante jól ismerte és szerette, sőt Szép Fülöp francia király előtt felolvasta és magyarázta is Jacopone énekeit, melyeknek nem egy kifejezése visszhangzik a Divina Commediában; Nannucci lelkesedése részben a hagyomány által alaptalanul Jacoponenak tulajdonított s valóban jóval későbbi keletű verseknek szól és belőlük olyan átvételeket mutat ki Danteban és Petrarcában, melyek épen fordítva helytállók;

2) D'Ancona csak a népköltőt ismeri el benne, aki kora érzelmeinek ad naiv és erőteljes kifejezést, de a »giullare di Dio« mellett szóra sem érdemesíti a misztikust; Giuliotti viszont ingerülten tiltakozik e beállítás ellen és azt mondja, hogy »il grande poéta umbro e soltanto, e superlativamente, un mistico«.

3) Az első kettőnek fentartás nélküli elismerése túlzottnak bizonyult a legújabb kutatások világánál, melyek szerint a Jacopone neve alatt szereplő énekek közül alig száz tekinthető autentikusnak, ') míg Ozanam kétszáztizenegy versből gyűjtötte össze a színeket a költő arcképéhez, a másik két vélemény pedig a pszichológiai igazság híjján van, mert egy-egy előre kiszabott tetszetős formulába iparkodik szorítani Jacopone egész költői alkotását és könnyedén szemet húny az előtt, ami e formula szűk kereteit szétfeszíthetné. *) Ozanam id. m. 209. I. 3) V

7. Nannucci: Manuale della letteratura del primo secolo della lingua italiana. Firenze, 1883. 376-421. 1. 3) Le più belle pagine di Fra Jacopone da Todi scelte da Domenico Giuliotti. Milano, 1925. I. 1. 4) Le satire di Jacopone da Todi, edizione critica a cura di B. Brugnoli. Firenze, 1914.