Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XXIII. Scifi Klára. Irta: P. Molnár Arkangyal O. F. M

7. Szent Ferenc halála után még huszonhét évig élt szentünk és volt jóságos anyja leányainak. A szigorú önsanyargatásban eltöltött évek, a huszonnyolc évi betegeskedés, felőrölték az ő életerejét is, úgy hogy 1252 után betegágyát már nem hagyhatta el1) Ez időben történt az, hogy egy a Szent Pál-kolostorban lakó jámbor benediktina apácának látomása volt. Úgy látta, hogy ő és még több társa Szent Klára betegágya mellett volt. A siránkozó apácák előtt egyszer csak megjelenik egy nagyon szép nő, ki így szólt hozzájuk: »Ne sírjatok leányaim, mert ez a beteg nem hal meg addig, míg meg nem látogatja őt az Úr tanítványaival együtt.

2) E kijelentés a Szentatyára, Krisztus földi helytartójára vonatkozott, ki ezidőben hagyta el Franciaországot és jött Perugiába egész udvarával együtt.

3) A pápai udvarral volt Raynald kardinális, a klarisszák protektora és Szent Klárának atyai jó barátja, ki mihelyt hírét vette Szent Klára betegeskedésének» szentünkhöz sietett, hogy őt bátorítsa és a siránkozó nővéreket megvigasztalja. Nagy örömet szerzett szentünknek a protektor jelenléte. Klára Krisztus szerelmére kérte őt, hogy ne hagyja el szerzetét, hanem vegye azt pártfogásába és eszközölje ki a Szentatyától az általa írt regulának a megerősítését, főkép pedig azt, hogy a szegénységet Szent Ferenc szellemében tarthassák meg. Mindezeket megígérte és ígéretét be is váltotta a kardinális. IV. Ince pápa maga is nagy tisztelője volt Szent Klárának és ép azért, mikor közeli halálának hírét vette, egész udvarával elment Assisibe, hogy őt meglátogassa.

4) Odaérkezvén, felkereste a beteg Klárát, ki nem elégedett meg azzal, hogy a Szentatyának kezét megcsókolhatta, hanem alázatos tiszteletét iránta kifejezendő, kérte, hogy hadd csókolhassa meg lábát is. A pápa eleget téve Klára kívánságának, a nővérek által odahelyezett zsámolyra tette fel lábát, melyet a szent többször megcsókolt és tisztelettel hajtá le arra arcát. Távozása előtt még arra kérte a Szentatyát, hogy oldozza fel bűnei alól. Mire így felelt a pápa: »Bár csak én is ilyen bocsánatra szorulnék.« Megadván neki a kért feloldozást és apostoli áldását, elbúcsúzott tőle a Szentatya. Szent Klára ezután összetett kezekkel és égre emelt szemekkel így örvendezett: »Dicsérjétek velem az Urat, leányaim, mert oly nagy kegyben részesített ma engem Krisztus, hogy azt sem az ég, sem a föld nem tudja eléggé meghálálni. Magát a fölségest fogadtam ma a szent áldozásnál szívembe és az ő helytartóját is méltó voltam láthatni.« 5) Szent Klára betegsége egyre súlyosbodott, amiért leányai se éjjel, se nappal nem távoztak el betegágyától. Celanoi Tamás írja: »Nem tartotta őket vissza az álom, nem szakította el az éhség, alvásról és evésről is megfeledkezve, éjjel és nappal csak sírásban leltek vigasztalást « Legjobban siránkozott édes nővére, Ágnes, ki eljött Florencből, hogy haldokló nénje mellett lehessen. Klárát átkarolja, csókjaival halmozza el és úgy kéri őt, hogy ne hagyja itt. Klára így vigasztalja őt: »Édes testvérem, Isten akarata az, hogy távozzam; ne sírj, mert utánam hamar eljössz az Úrhoz, ki nagy vigasztalásban részesít téged, mielőtt itthagynálak.«

6) V. ö. Pennacchi : Legenda S. Cl. V. n. 2. p. 54. — 3) Legenda n. 40. p. 56. — Niccolo di Carbio, IV. Ince életírója 1251 november 5-ére teszi IV. Incének Perugiába való érkezését. Lásd: Pennacchi i. m. 55. o. 2. jegyz. — 4) E látogatás 1253 április 27 és május 1. között történt. Pennacchi: Legenda S. Cl. V. n. 1. p. 57. — '-) Legenda n. 42. p. 60. — t

í) Legenda n. 43. p. 61.