Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XXIII. Scifi Klára. Irta: P. Molnár Arkangyal O. F. M

az erdő. Amiért is az assisibeliek nagy sietséggel futottak le a hegyről, hogy ott lent eloltsák a tüzet, mert bizonyosra vették, hogy minden lángban áll. De odaérvén a zárdához és látván, hogy nem ég semmi, beléptek és ott találták Szent Ferencet Szent Klárával és mind a többi társával isteni elragadtatásban, ülvén az egyszerű asztal körül. Amiből világosan következtették, hogy amit láttak, az mennyei tűz volt, nem pedig a természettől való s amelyet az Isten csodálatosképen megjelentetett, hogy bizonyságot tegyen és jelt adjon az isteni szerelemről, amelyben égett azoknak a szent barátoknak és apácáknak a lelke. Amire amazok visszatértek házaikba, nagy vigasztalást és szent tanulságot vivén magukkal szívükben. Azután pedig, hogy hosszú idő multán magukhoz tértek: Szent Ferenc, Szent Klára és a többi társak és érezvén a lelki táplálék nagy megelégülését, igen keveset törődtek a testi étellel. És így befejezvén azt az áldott ebédet, Szent Klára nagy kísérettel visszatért San Damianóba. Ahol is a nővérek látván őt, igen megörvendezének, mivel hogy attól féltek, hogy Szent Ferenc elküldi őt egy más kolostor kormányzására, mint ahogy ezt megcselekedte Ágnes nővérrel, az ő testvérével, akit elküldött Monticellibe, Firenze mellé a kolostor kormányzására. És Szent Ferenc több ízben mondta Szent Klárának: Készen légy, hogy ha szükség lesz reá, elküldhesselek valamely helyre! És ő, mint a szent engedelmesség leánya, feleié: Atyám, én mindig készen vagyok arra, hogy odamenjek, ahová te küldesz engem. S ezért az apácák nagyon örültek, mikor megint maguk közt látták őt és Szent Klára ettől fogva nagyon boldog volt. Krisztus dicséretére Amen.«

1) De akármennyire szerette és tisztelte is Szent Ferenc az ő lelki leányait, gondja volt reá, hogy ez a szeretet és főképen az ő személye ne vonja el őket Isten szeretetétől. Ép ez volt az oka annak, hogy kezdetben a San Damianoban tett gyakori látogatását kezdte abbahagyogatni. Feltűnt ez úgy a nővéreknek, mint pedig Szent Ferenc fiainak is, kik egy alkalommal meg is jegyezték, hogy úgy látszik, haragszik a nővérekre és nem szereti már úgy őket. Mire Szent Ferenc így felelt : »Ne higyjétek kedveseim, hogy őket nem szeretem igazán. Mert ha dicséretes őket Krisztusban kedvelni, nemde nagyobb őket Krisztussal egyesíteni.« Azaz egyszerűbb szavakkal: »Nem akarom őket Krisztus szeretetétől elvonni.«

2) A sok kérésre mégis megígérte Szent Ferenc, hogy ismét fel fogja keresni San Damianót és beszédet fog tartani a nővéreknek. Nagyon megörültek a jó nővérek és a jelzett időre összegyűltek mind a kis templomukban. Megérkezvén Szent Ferenc, egy kis ideig égre függesztett szemekkel imádkozott, majd hamut kért a sekrestyés nővértől, melyet midőn megkapott, köralakban maga körül széthintett, a fölösleges hamut pedig saját fejére szórta. Most végre megnyíltak ajkai, de nem azért, hogy szentbeszédet tartson, hanem hogy töredelmes lélekkel elimádkozza a bűnbánati zsoltárt. Ezt befejezvén, sietve, szó nélkül elhagyta a templomot, értésére adván így leányainak, hogy az a kívánsága, hogy benne egy szegény, hamuban és szőrzsákban vezeklő bűnöst lássanak.") 1) Lásd: Fioretti, Erdős Renée fordítása 44-47. oldal. — 3) Celano : Leg. sec. 323. p. Alenc.; Jörgensen i. m. 314. o. — 3) Celano: Leg. sec. 324. p. Alenc.