Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

V. Szent Ferenc lelke. Irta: P. Oslay Oswald O. F. M

Aristoteles állítja : »Minden kiváló ember, akár íilozofus, akár politikus, akár költő avagy művész, melankolikusnak látszik.«Szent Ferenc szívét erős szenzibilitás jellemzi; szenzibilitás, mely rendkívül éber az akarat mind a négy tárgyi csoportjára, főképen a jó cselekvésre nézve. Érzelmei osztályából kiemelendők: érzületei. Az »érzület« szó jelenti az egyén erkölcsi jellegű érzelmi hajlamainak összességét, mintegy az egyén »erkölcsi habitusát«. Legújabban a leíró és elemző lélekphaenomenologia helyezte kellő világításba az érzületeket. Csak a heteropathicus erkölcsi érzelmek a szigorúan vett »kiáradó« érzületek. Fajai : a szeretel, a barátság, a vonzalom és a jóakarat. Ezek azok a rugók, melyek az embert, egész egyéni és társas életét mozgatják és irányítják. Csak ezek keltenek meleg figyelmet a cselekvő iránt. Az érzületek vonzanak, az autopathicus érzelmek inkább távoltartanak.

2) Szent Ferencnek a szíve telve volt hangulatos, habituális érzületek kiáradásával. Kiáradó, érzületes nap volt a szíve, amelyből óriási folyamokban áradt a jóakarat, a tiszta vonzalom, a hűséges barátság és az izzó szeretet. Istent, lelket, világot szeretettel körülfolyni, másokkal jót tenni, értük baráti szívvel küzdeni — volt életelve. Szíve lobogott, lángolt s miután lendületesen kilobogta magát, megvetve önmagát, lelke mélyéből sírt, mert ő a rablóknál is roszszabbnak tartotta magát. Igen, a melankólia a szerencsétlenségben bánkódik, de a szerencséjének nem tud örülni. Ha tíz terve sikerült, nem ennek örül, hanem szomorkodik a tizenegyedik miatt, amelyik nem sikerült. Testi életelve a legteljesebben aláhanyatlott, az altruisztikus, tehát érzületes életelve pedig az Istenig felszökkent. Ez az érzület, ez a lehetetlent nem ismerő tűz inspirálta Ferencet: az Isten, a hitigazságok, a felebarát, a jó és szép szeretetére. Ezt nevezhetnénk Szent Ferenc érzületes voluntarismusának. 4. Szent Ferenc »Én«-je. A soha és sehol sem ismétlődő egységes öntudat, a gazdag individuum: az »Én«. Az individuum, az oszthatatlan Duns Scotusi »haecceitas = ilyenség«, az a különös egység, amit csak a művész, vagy az író intuitiója ragad meg. Egyéniség az érzéki Én, személyiség a szellemi Én. Krisztusi gondolat tehát a személyiségre való törekvés, mely*) Kornis Gyula : A lelki élet. III. 201. M. T. A. kiadás. 3) Kornis Gyula: Ugyanolt, 10. p. 220. oldal. A GRECCIÓL ZÁRDA A RÍ ETI VÖLGYÉBEN. 5 33